A Rákóczi Szövetség hagyományteremtő jelleggel szervezte meg az önkormányzatok hétvégéjét Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi táborban, a szombati találkozóra félszáz magyarországi településvezető érkezett, akik támogatják a külhoni megmaradást szolgáló Magyar Iskolaválasztási Programot.

Az egész napos rendezvényen elhangzott: az esemény célja a személyes találkozáson és kapcsolatépítésen túl, hogy olyan közös gondolkodás induljon el, amely a magyar-magyar kapcsolatok további mélyítését segíti elő a Kárpát-medencében.

Ezért is adták az „Önkormányzatok a nemzeti megmaradásért” címet a rendezvénynek, amelyen áttekintik az önkormányzatok szerepét a nemzetpolitikában, bemutatva olyan jó gyakorlatokat, amelyek a határ menti együttműködésekben, testvértelepülési kapcsolatok révén születtek.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az eseményen arról beszélt, hogy az önkormányzatok sokat tettek a nemzeti eszme és gondolat fenntartásáért a kétezres évek második felében.

    2010-ben radikális nemzetpolitikai váltást hajtott végre a kormány Magyarországon, aminek az elmúlt 10-11 évben rengeteg eredménye volt – mondta, hozzátéve: nem telik el úgy nap, hogy valamelyik térségben, településen ne adnának át valamilyen beruházást, fejlesztést, támogatást.

    Az államtitkár hangsúlyozta:

olyan kapcsolati rendszert építettek ki, és olyan kapcsolati hálót hoztak létre, amelynek köszönhetően újra egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni, a többi közt az oktatás, a kultúra, a gazdaság és a média tekintetében.

    Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott azt mondta: több mint félezer önkormányzat támogatja a Rákóczi Szövetség céljait, egyebek mellett a beiskolázási támogatást, amelyet határon túli fiatalok kapnak ahhoz, hogy magyar iskolákban kezdjék meg tanulmányaikat.

    A program Felvidéken indult, majd a szövetség kiterjesztette azt Bihar megyére, a Vajdaságra, Kárpátaljára és Csángóföldre is – emlékeztetett, hozzátéve: eddig körülbelül 14-15 ezer gyermek részesült a támogatásból.

    A program eredményességét jelzi, hogy korábban Felvidéken az iskoláskorúak 30 százaléka szlovák iskolában kezdte meg tanulmányait, ez azonban mára 12-15 százalékra csökkent – mondta.

    Szili Katalin beszámolt arról is, hogy a találkozón részt vevő önkormányzatok nyilatkozatot fogadtak el többi között arról, hogy a jövőben is támogatják a kormányzat nemzetpolitikáját.

A Rákóczi Szövetség megújult Rákóczi Hoteljét, Táborát és Rendezvényközpontját június 4-én adták át, a mellette épülő sportkomplexum alapkőletételét is ekkor tartották. A táborban egy turnusban félezer diákot tudnak fogadni.

MTI

Fotó: facebook