A térdeplő ember alázatot tanúsít, megalázkodik. Behódol. Megadja magát valami előtt, ami erősebb és hatalmasabb, mint önnön maga. Valami előtt, ami érinthetetlen. A kultúrkörünk ilyen hatalmas és érinthetetlen lelki tartalommal ruházta fel Istent, a hazát, és igen, olykor a szerelmet is. A térdre ereszkedés a legek birodalma, a magas fok; aki térdepel, az elmegy a falig. Onnan pedig nincs tovább.

A térdepelés mély lelki tartalommal átszőtt gesztusa tehát a zsidó-keresztény kultúra része, amely belső indíttatásból fakad, legalábbis, ha őszinte. A keresztény gyökerekből felvirágzott nyugati világ azonban önnön felszámolása érdekében (cancel culture) már nem csak a nyelvet támadja saját fogalmai kiüresítésére való törekvésével – a „család az család” vagy a „love is love” hangzatos, ám annál olcsóbb tautológiája –, de a gesztusokat is célba veszi. És ez nem véletlen. Elvenni valamit mindig kényelmesebb, mint megalkotni. Rombolni könnyű, építeni nehéz. Az ideológiagyártók pedig jól tudják ezt, ahogy tisztában vannak azzal is, hogy módszereikkel két legyet ütnek egy csapásra: megkímélik magukat az alkotómunka vérverítékétől, egyúttal gúzsba kötik az ellenfelet is; a történelmet átírják, a tradíciót elpusztítják, a nyelvet kisajátítják, a biológiát megerőszakolják, azaz kiradírozzák a normalitást az élet képletéből, s létrehoznak egy fröccsöntött világot, benne fröccsöntött megalázkodókkal.

Ebben a címkealapú társadalomban aztán sorra nyerik a férfinak született – ma transzgender nőként aposztrofált – deviánsok és/vagy szélhámosok a sportversenyeket, egyszer s mindenkorra kivégezve ezzel versenysportokat, a futballválogatottak tagjai pedig térde borulnak egy-egy meccs előtt, jelképezvén küzdelmüket a „rasszizmussal és kirekesztéssel” szemben. Kivéve a lengyeleket. Meg a magyarokat. Mi nem térdepelünk csak úgy, bárki előtt. És nem hiszünk abban sem, hogy lopott szimbólumokkal bármiféle valós eredményt lehetne elérni az úgynevezett „rasszizmus és kirekesztés” elleni harcban.

De vajon miért épp ezt a szimbólumot lopták el? Miért a megalázkodás jelképét? Ellophatták volna például a felfelé tartott mutatóujj egyetemesen jelét, azt is mindenki értené, nem? Vagy akadna talán, aki félreértené? Mi lenne, ha holnaptól minden fehér, heteroszexuális férfi és nő – a Niedermüller-szótár szerint képződmény – felfelé tartott mutatóujjal szimbolizálná küzdelmét a „rasszizmussal és kirekesztéssel” szemben? És azt mondanánk, hogy mostantól ez a mi harcunkat hivatott jelképezni, punktum!

Azonban hogy a térdepelésre esett az ideológusok választása, mint jelképre, tényleg nem véletlen. A térdeplő embert megvásárolták, a fröccsöntött alázat eladta magát.  A térdepelés a hatalom inverze, az erő alá hajló gyengeség. Leónidasz spártai király nem ereszkedett térdre Xerxész előtt, pedig megérte volna neki. Mi magyarok sem térdepelünk, helyette inkább tiszteletet adunk és tiszteletet várunk.

A tisztelet ugyanis lehet kölcsönös, a megalázás és megalázkodás azonban nem. Ezért nem a tiszteletre pályáznak az ideológusok. Az egyenrangúságot feltételezne. Csakhogy nekik eszük ágában sincs az emberi méltóságot egyenlően mérni. Azt mondják, a fehér embernek vezekelni kell ősei bűneiért, a rabszolgatartókat és gyarmatbirodalmakat végre utolérte a sorsuk. A fátum igazságaként eladott ideológia homályban tartó leple alól azonban kilóg a lóláb – és a ló egyéb alkatrészei is –, hacsak én nem látom, hogyan borulnak térde azon muzulmán országok lakói, akik ősei oly ékes példával jártak elöl a rabszolgatartásban és a rabszolga-kereskedelemben. És járnak elöl ma is. Láttam már ISIS-harcosok előtt térdeplőket, késsel a torkukon, a halálra várva, de olyan muzulmánt még nem, aki letérdelt volna egy fehér vagy fekete embertársa előtt az ősei bűne miatt. Vagy csak úgy, kedvtelésből. Esetleg pénzért. Pedig fehérből és feketéből is elég sok áldozatot szedtek Allah katonái, világszerte úgy 250 milliót.

A nyafka ideológia velük szemben vajon mikor lép majd föl oly erőszakos vehemenciával, mint ahogy fellépnek velünk szemben? Őket mikor ítélik el úgy, ahogy bennünket elítélnek, mert térdre borulás helyett pusztán csak tiszteletet kívánunk adni és kapni?

Kiemelt kép: vanityfair.com