A DK egészségügyi “szakembere”, László Imre arról beszélt az ATV-ben, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért a 160-ból legalább 70-et be kellene zárni.

A Gyurcsány kormányzat idején, 2009-ben zárták be a Schöpf-Merei Kórházat, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet és a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetet, amelyek hiánya a mai napig érezhető az egészségügyi szakellátásban – írja a drót.info. A Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetvezetője, László Imre az ATV-ben jelezte, hogy szerinte kórházbezárásokra lehet szükség.

„Magyarországon jelen tudomásom szerint 164 fekvőbeteg-gyógyintézet van. Ez nagyon sok, ez indokolatlanul sok. […] 90-100 kórház nagyon biztonsággal, magas szakmai színvonalon el tudja látni az országot.” 

– mondta László Imre, a Szent Imre Kórház korábbi főorvosa, Újbuda jelenlegi polgármestere.

A párt egészségügyi szakértője szerint tehát 60-70 kórházat kellene bezárni a jövőben.

A baloldali tervek szerint megmaradó 90 fekvőbeteg-gyógyintézetet a jelenleg működő kórházak 45 százalékának felszámolását jelentené, tehát nagyjából minden második kórházra lakat kerülne.

Gyurcsány Ferenc 2021. június 7-i parlamenti felszólalásában is kiállt korábbi terve mellett, „valóságos, progresszív, stratégiai reformnak” nevezte a fizetős egészségügy bevezetését, így vélhető, hogy az állami egészségügy helyett a magánellátásra bízna bizonyos ellátási feladatokat az ellenzék vezetője.

Forrás: Mandiner

Fotó: László Imre DK-s képviselő (Fotó: MTI/Kovács Attila)