Lazítana a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció a papok gyónásra vonatkozó titoktartási esküjén. A két párt törvénymódosítást nyújtott be, mely arra kötelezné a tiszteleteseket, hogy ha szexuális zaklatást vagy pedofíliát érint a bűncselekmény, a gyónás során elhangzott információkat adják tovább a hatóságoknak.

Szabó Tímea és Tordai Bence, a Párbeszéd politikusai után Vadai Ágnes DK-s képviselő is törvényjavaslatot nyújtott be, hogy arra kötelezzék a gyónási titok megtartására felesküdött papokat: jelentsék fel azt a gyónót, aki szexuális zaklatást vagy pedofíliát követett el, és azt bevallja a gyóntatószékben. Szeretnék tehát, hogy a gyónási titkot felülírja a feljelentési kötelezettség. Szabó Tímeáék egyebek mellett azzal indokolják törvényjavaslatukat, hogy „az egyházakban – különösen a katolikus egyházban – hosszú évtizedek hallgatása és elhallgatása után csak az elmúlt néhány évben derült fény az egyházi személyek által elkövetett pedofil cselekményekre, vélhetően igen magas látencia mellett”.
Mint írják, „a pedofil ügyek más egyházakat is érintenek, de az elmúlt években a katolikus egyházról derült ki a legtöbb ilyen ügy, emiatt emeljük ki a módosító javaslatunk indoklásában ezen egyházat”. Szerintük az egyházak, illetve az egyházi személyek speciális jellege – a napvilágra került ügyekből, illetve azok kezeléséből is kiindulva – elengedhetetlenné teszi speciális szabályozás bevezetését. Azt szeretnék, hogy a titoktartási kötelezettség ne terjedjen ki a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információkra. A DK-s javaslat szerint pedig már 3 év börtönt is kaphatna az a pap, aki tartja a gyónási titkot, ha efféle információ jut tudomására.

Nem véletlenül tett javaslatot a napokban a Fidesz és KDNP arra, hogy a pedofíliát szigorúbban szankcionálják. Elfogadhatatlan minden ilyen visszaélés, támadás a fiatalkorúakkal szemben. Ezeket az eseteket fel kell tárni, és el kell zárni a fiataloktól azokat a személyeket, akikről kiderül, hogy ilyen visszaélésekben érintettek – nyilatkozta a Vasarnap.hu-nak Osztie Zoltán katolikus plébános. Hozzátette, ez egyértelmű és világos, senki nem vonta kétségbe. Ugyanakkor szerinte az ügy diszkriminatív kezelése elfogadhatatlan.

„Csak azt nem értem, hogy miért éppen ez a politikai oldal játssza el, hogy fontos számára a fiatalkorúak sorsa, amikor a genderideológiát forszírozza, méghozzá iszonyatos terrorral? – mutatott rá. Mint fogalmazott, a genderelméletet minden eszközzel keresztülverik rajtuk, és ezzel ők maguk követnek el súlyos bűncselekményt a gyerekekkel és a fiatal nemzedékkel szemben, méghozzá óvodás kortól kezdve.

Osztie atya leszögezte: „ezek a politikusok bűnözők, mert a genderelmélet terjesztésével az emberről olyan torz képet alkotnak és préselnek át a társadalmon, ami összeegyeztethetetlen a természetessel és a természet rendjével”.

„A gyónási titok szentségének eltörlése olyasfajta beavatkozás a katolikus egyház lelki, természetfeletti szolgálatába és hatalmába, ami végleg a terror megnyilvánulása. Terror, amit ők alkalmaznak. Akár akarják, akár nem, az embernek van egy belső lelki élete – avagy intim szférája, talán ezt a kifejezést jobban magukénak érzik. Ebbe erőszakkal behatolni terrorizmus, vagyis ezek a politikai erők terroristák – szögezte le az atya.

„Ha valaki tagadja Isten létezését, az hogy tud hozzászólni egy vallási életmegnyilvánuláshoz, ami az Istennel való kapcsolat léte és megvallása nélkül nem értelmezhető?”

Hozzátette: „Ez egy súlyos uszítás a társadalom egy jelentős, megbízható rétege ellen. Hasonló ahhoz a támadáshoz, amit Niedermüller Péter művelt a keresztények ellen, amikor azt mondta, hogy a fehér, hetero keresztények rémisztő képződmények. Dobrev Klára szóhasználatával élve: ezt nem fogjuk elfelejteni!”

A 2022plusz megjegyzése: Az érintett hölgyek és az úr(?) vajon ugyanilyen módon követelik az ügyvédi titoktartás megszüntetését is? Azok között a jogászok között vannak olyanok is, akik pedofilokat, vagy éppen gyilkosokat védenek. Innen már csak egy apró lépés a régi jó komcsi tempó visszatérte, azaz a feljelentési kötelezettség ismételt bevezetése.

Gratulálunk, bolsevik üdvöskék!

A teljes írás itt olvasható.

(Címkép: MTI/Kovács Attila)