Mint ahogy arról már beszámoltunk, megpróbálta csőbe húzni a CÖF-öt egy globalista képviselő-jelölt.

A történtek után a Civil Összefogás Fórum vezetése közleményben tudatta álláspontját, melyet az alábbiakban olvashatnak:

„A Civil Összefogás Fórum titkárságát a tegnapi napon telefonon megkereste Vajda Zoltán, „független”, az MSZP és a Párbeszéd nevű haldokló pártocskák által támogatott „politikus”.

A titkárság munkatársa készségesen igyekezett a „politikus” zavaros, tolakodó kérdéseire reagálni, miközben Vajda aljas módon a titkárság munkatársának tudta nélkül rögzítette a telefonbeszélgetést. A mátyásföldi bolsevikok méltó örököse azonban itt nem állt meg, és lábbal tiporva az adatvédelmi és polgári jogi normákat, közzétette a felvételt.

Vajda Zoltánnak nyilván nehéz lenne elmagyarázni, hogy tette súlyosan jogsértő és egy ártatlan családanya undort kiváltó meghurcolásának tekinthető.

Vajda nyilván azt sem értené meg, hogy a hangfelvétel rögzítéséhez és annak nyilvánosságra hozatalához a nem közszereplő beszélgetőtárs jogi relevanciával is bíró hozzájárulása szükséges. Ezért Karácsony Gergelyhez és Kunhalmi Ágneshez, a Párbeszéd és az MSZP társelnökeihez fordulunk határozottan és nyomatékosan felszólítva őket, hogy hívják vissza telefonbetyár agresszoraikat, viselkedjenek emberhez, magyarhoz és persze európaihoz méltó módon, ha már utóbbira annyira büszkék. Fejezzék be a gyurcsányi bolsevik megfélemlítést, kérjenek bocsánatot, bátran és ne gyáván viseljék a jogkövetkezményeket, ne úgy, mint ahogy teszi azt a jogszerű büntetőeljárásától rettegő Fekete-Győr András!

CÖF-CÖKA vezetősége”