„Gy. Németh Erzsébethez hasonló, »harcedzett« politikusokra van szükség az Országgyűlésben is” – írta közösségi oldalán Jakab Péter Jobbik-elnök, azt követően, hogy bejelentette, pártja Gyurcsány Ferenc régi bizalmasát, Budapest DK-s főpolgármester-helyettesét támogatja az előválasztáson Budapest 2-es számú egyéni választókerületében.

Azonban nem csak a „harcedzett” Gy. Németh Erzsébet mögé állt be a Jobbik.

Korábban Barkóczi Balázs DK-szóvivő (Budapest 12-es számú egyéni választókörzet), Kálmán Olga bukott műsorvezető (Budapest 4-es számú OEVK) támogatását jelentette be Jakab közösségi oldalán – nem kis felháborodást okozva a Jobbik legújabb színe változásával a kommentelők között.

Az egyik hozzászóló gúnyosan meg is jegyezte a Gy. Németh melletti kiállás kapcsán: „Az újbudaiakat megnyugtatnánk: Zsóka már sok választáson indult életében (főpolgármesteri, képviselői Újbudán, polgármesteri Rákosmentén), de eddig csupán budapesti úttörővezérnek választották meg a 80-as években, de akkor kötelező volt rá szavazni.”

A Jobbik a gyurcsányista pártkáderek mellett Kunhalmi Ágnes (MSZP) és a momentumos Hajnal Miklós mellett is kiáll Budapesten, jelezve: legújabb gazdájuk, a bukott kormányfő a fővárosban nem osztott nekik lapot.

Az írás teljes terjedelmében itt olvasható.

Fotó: MH/Papajcsik Péter