A koronavírus-járvány áldozataiért imádkoznak és harangoznak vasárnap délelőtt a magyarországi keresztény templomokban – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) MTI-hez eljuttatott közleményében.

A MEÖT elnöksége és az MKPK arra kéri egyházukat és híveiket, hogy vasárnap délelőtt „emlékeztessenek a harang szavával az elhunytakra, a járvány okozta veszteségeinkre”.

„Legyen ez a harangzúgás a hála kifejezése is azért, hogy megmaradtunk, hogy Isten segítségével újat kezdhetünk”

– fogalmaztak. A két testület közös imádságot is írt az alkalomra, amelyet minden keresztény templomban elmondanak.

Balog Zoltán református püspök az MTI-nek elmondta, azért kezdeményezte az ökumenikus tanács elnökségében a közös megemlékezést és imát, mert az egyházi közösség nem tud többet adni azoknak, akik gyászolnak, súlyos betegségen estek át, elvesztették a munkájukat, vagy akiket lelkileg megviselt a járvány, minthogy lelki erőt ad nekik a veszteség elviseléséhez. A lelkierő-átadás pedig a mi nyelvünkön az imádság – mondta.

„Azt szeretném, ha mindenki, akit veszteség ért, érezné, hogy az egyházi közösség együtt, felekezetre való tekintet nélkül ott áll mellette” – fogalmazott a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

Kiemelte: a közös imával nemcsak a veszteség elviseléséhez, hanem az újrakezdéshez is erőt akarnak kérni és adni. Fontosnak nevezte, hogy a hála legyen az alaphangulat az országban: hála azért, hogy túléltük, hogy megmaradtunk, hogy újrakezdhetjük az életet. Az újrakezdéshez pedig ugyanúgy szükség van a lelki energiára, amelyet az imádság adhat – tette hozzá Balog Zoltán.

Veres András, az MKPK elnöke az MTI-nek elmondta: a keresztény hit fontos eleme, hogy „hiszünk az egyház, az élők és a holtak közösségében”, ezért az élők rendszeresen imádkoznak a holtakért.

Ez a közös ima a pandémia idején elhunytakért szól, de természetesen azokért is imádkozunk, akik gyászolnak – közölte. Mint mondta, a közös megemlékezéssel kifejezik azt is, hogy hívő emberekként egy cél felé haladnak, hogy fontos számukra az emberek üdvössége és mindennél fontosabb a testvéri szolidaritás.

Hozzátette: az ima és a harangozás egyben a túlélők hálájáról is szól.

„Természetesen nem a világjárványért vagyunk hálásak, hanem azokért a gyümölcsökért, amelyek a járványhelyzet miatt születtek vagy születhetnek meg. Meg kell találni, föl kell ismerni, hogy mit üzen nekünk a pandémia”

– hangoztatta az MKPK elnöke. Az imádság szövege megtalálható a meot.hu, a katolikus.hu és a reformatus.hu oldalakon.

MTI

Fotó: Kalocsai Richárd, reformatus.hu