Gyalázatos, embert próbáló idők hiteles krónikása volt. Azon kevesek egyike a szlovákiai magyar irodalomban, akik a nagyregényen kívül szinte minden műfajban otthon voltak. Bár se az összmagyar, se a szlovákiai magyar irodalmi kánon (van ilyen egyáltalán?) nem fogadta be, Gál Sándor rendületlenül tette a dolgát, s Mács József mellett ő volt az, akit olvasóközönsége egész pályája során kitüntetett megtisztelő figyelmével – méltatja az írót a felvidek.ma.

„A szülőföld egyszeri – nem választható! Megadatik az embernek, s élhet benne, ha érti szavát, ha ismeri rejtelmes szépségeit. S annyi év után az otthon, a szülőföld átváltozott egy belső tájjá… Ez abból is kitetszik, hogy minden más teret és tájat elvehetnek tőlem, de ettől a belső tájtól a halálon kívül sem erő, sem erőszak nem foszthat meg. S ami benne rejlik, az mi magunk voltunk, vagyunk, s talán leszünk. Mert tere és ideje egyaránt végtelen…”

Verseit versmondó versenyeken idézték, nem egyet közülük meg is zenésítettek. De Gál írói/újságírói munkássága mellett a közéletből is kivette a részét. Ott volt a kassai Thália Színpad és Keleti Napló megalakulásánál, a Tokaji Írókonferencia szervezésében, ahogy a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmányának elnöki posztját is hosszú évekig betöltötte.

Gál Sándor, ahogy a fenti idézetben is, egész életművében tudatosan vállalta egy nemzeti kisebbség krónikásának a szerepét, de jóval többet is tett ennél. Nemcsak lejegyezte s igazzá formálta azt, hanem maga is szerves alkotótársává vált. Ha végignézünk a munkásságán, nyugodtan elmondhatjuk, ő a legtermékenyebb és műfajilag a legsokoldalúbb szlovákiai magyar író.

2000-ben az AB-ART Kiadó indította útjára egybegyűjtött műveinek a kiadását, az első kötetben a verseit gyűjtötte össze, de az évek során terítékre kerültek az elbeszélései, a riportjai, a dokumentumprózái, kordokumentumai, drámái és más műfajú írásai. A Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról című sorozatában 2017-ben Márkus Béla foglalja össze Gál Sándor életművét, hangoztatva, hogy alig van még kortárs alkotó, akinek szövegei annyira reflektálatlanul maradtak volna, mint az övéi. 1994-ben kapott egy József Attila-díjat, 2005-ben a Madách-Posonium, 2009-ben Csemadok Életműdíjat, sőt megkapta a Magyar Művészetért-díjat, s Búcs község is díszpolgárává avatta, de a Kossuth-díjat, ami annyira járt volna neki, sosem kapta meg.

Gál Sándor most végleg hazatalált. Életműve alapos feldolgozásra vár mind a szakma, mind a közvélemény részéről.

Vallomás az anyanyelvről című írása:

„Van három szavunk, amely meghatározza létezésünk teljességét. Az első az anyaöl, a második az anyaföld, a harmadik pedig az anyanyelv. Az első az életet adó, az életre nevelő, a második létezésünk, sorsunk, munkánk, sikereink és kudarcaink színtere, majdani nyugvóhelyünk is. És ami e kettőt egybefogja – a harmadik – az az anyanyelv. Hogy nyelvünk létezésünk hármas egységét az anya szavunkkal kapcsolta egybe, az nemcsak azt jelenti, hogy e három fogalom milyen mértékben meghatározója életünknek, de egyúttal a nyelv, a magyar nyelv sűrítőerejét és – képességét is fölragyogtatja”.

A teljes írás ITT elolvasható

Fotó: MTI/Kovács Attila