Tizenhárom, de akár tizenhat az egyhez – Dobrev Klára állításával szemben ennyivel több civil sérült meg súlyosan 2006 októberében, mint rendőr. Utóbbiak brutalitását jól jellemzi, hogy az általuk okozott sérülések 50 százaléka fejet és nyakat ért, ami halálos is lehetett volna – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Petrányi-Szöőr Anna. A pszichológus-jogász szerint Dobrev szavainak az az üzenete, hogy nemcsak 2006-ban, hanem a mai napig elfogadhatónak tartja a terror lehetőségét.

Dobrev Klára hazudott, amikor azt állította, hogy 2006-ban több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető – jelentette ki Petrányi-Szöőr Anna. A pszichológus-jogász, a Civil Jogász Bizottság tagja elmondta: az általuk begyűjtött hivatalos kórházi adatok szerint 2006. október 23-án egy rendőr ellenében 13 civil szenvedett súlyos sérülést.

Sőt – tette hozzá –, a Gyurcsány-kormány által létrehozott Gönczöl-bizottság jelentése még ennél is több súlyos sérültről számolt be. Eszerint ugyanis összesen 80-an sérültek meg a gumilövedékektől, közülük 16-an súlyosan vagy maradandóan.

A pszichológus-jogász tájékoztatása szerint a 2006. október 23-i rendőrterror miatt összesen 88 civil került kórházba, és további 40-en részesültek ambuláns ellátásban. Hangsúlyozta: mindent elmond a rendőri brutalitásról, hogy 15-en szenvedtek el nyak-, 51-en fej-, 14-en pedig szemsérülést, és 24 embert kellett ellátni lőtt sebek miatt.

Ezek a sérülések halálosak is lehettek volna, csak az isteni gondviselésen múlt, hogy nem így történt – mondta Petrányi-Szöőr Anna, kiemelve, hogy a sérülések ötven százaléka a fej- és nyaksérülés volt.

Felhívta a figyelmet továbbá, hogy a sérültek számának kérdésében ráadásul látencia van, mivel a megtorlástól félve sokan nem mertek elmenni kórházba, legfeljebb háziorvoshoz fordultak, vagy ők maguk otthon próbálták ellátni a sérüléseiket. Hangsúlyozta azt is, hogy a 2006. szeptember 17–21. közötti „embervadászat” pontos mérlege még folyamatban van, ehhez az országos kórházparancsnok segítségét kérték. A pszichológus-jogász szerint ugyanakkor az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 100-200 közé tehető csak a súlyos sérülések száma.

A mi oldalunkról nézve ez azt jelenti, hogy igazságtételt akarunk, és ezért készek vagyunk tenni. Dobrev a maga részéről pedig megfélemlítést, a terror lehetőségét tartja fent, azt, hogy ami 2006-ban bekövetkezett, az bekövetkezhet most is – mondta Petrányi-Szöőr Anna.

A teljes cikket itt olvashatják el.

Kép: MTI