A kormányzat az alkotó hazafiság eszméjét követve célként jelölte meg, hogy valamennyi járásban épüljenek meghatározott típusterv alapján multifunkcionális szabadidős sportlétesítmények – mondta a Magyar Hírlapnak Simicskó István, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

„A sport egy kiváló eszköz ehhez, egészségmegőrző szerepén túl jellemformáló ereje által értékeket közvetít, közösségi felelősségre nevel. A sportközpontokban a fiataloknak szakmai keretek között lehetősége lesz a honvédelmi sportok és ismeretek elsajátítására, gyakorlására, ugyanakkor a létesítmények a helyi közösségek életében is jelentős szerepet tölthetnek  be” – tette hozzá.

A múlt héten Jászapátiban kezdődött meg a munka, amelyhez hasonló jelenleg Újfehértón, Balassagyarmaton, Szarvason, Baján és Szigetváron is zajlik, a létesítmények közül többet még idén átadnak.

Simicskó István abban bízik, hogy ezek a létesítmények központi szerephez juthatnak Magyarország önvédelmi képességének növelésében is. “Ha felvértezzük fiataljainkat a megfelelő készségekkel, akkor helyt tudnak majd állni a felgyorsult világ kihívásaival szemben. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy csak egy erős nemzet képes megvédeni a hazáját bármilyen külső nyomás ellenében” – szögezte le a frakcióvezető.

A teljes cikket itt olvashatják.