Az ellenzék a pénzért és hatalomért mindenre képes – hívja fel már régóta az emberek figyelmét a Fidesz, és hogy mindez nem csupán szlogen, hanem a valóság, azt tökéletesen bizonyítja a dunaújvárosi baloldali összefogás is. Most az a Gyurcsány Ferenc biztosította támogatásáról a jobbikos Kálló Gergelyt, aki korábban szemkilövetőnek, hazánkat szétlopónak nevezte őt. Az immár a DK hátszelét élvező Kálló nem is olyan rég még görénynek tartotta a párt alelnökét, Molnár Csabát – írja a magyarnemzet.hu.

– Kálló képviselő úr az elmúlt időszakban bizonyította, hogy bírja a dunaújvárosi választópolgárok többségének a bizalmát, a parlamentben pedig azt tapasztalom, hogy

tisztességesen, karakán módon, jó hazafiként szolgálja a választókerületet

– jelentette ki a napokban Dunaújvárosban Gyurcsány Ferenc arról, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a Mindenki Magyarországa Mozgalom mellett a DK is a jobbikos Kálló Gergelyt támogatja a helyi előválasztáson.

Gyurcsányék annak ellenére álltak be Kálló mögé, hogy nemrég még arról volt szó: a DK saját jelöltet, Huszti Zsoltot indítja Fejér megye 4-es számú választókörzetében az előválasztáson.

Kálló Gergely 2020 óta a térség képviselője, a posztot időközi választáson nyerte el, miután elődjét, a szintén jobbikos Pintér Tamást Dunaújváros polgármesterévé választották a 2019-es önkormányzati választáson.

Kálló most a legnagyobb természetességgel vette tudomásul, hogy immár Gyurcsány Ferencék is beálltak mögé, szerinte azok a pártok, amelyek támogatják őt, belátták a „ne változtass a győztes felálláson” igazságát.

„Tavaly elég nagy arányban megvertem a Fidesz jelöltjét, és az elmúlt egy évben sem merült fel bennük, hogy ne lennék alkalmas arra, hogy újra legyőzzem Fejér 4-ben a Fideszt” – magyarázta.

Kálló Gergely nem is olyan rég még miként vélekedett a DK-ról és annak vezetőiről.

A jobbikos politikus korábban közösségi oldalán egyértelműen Molnár Csabára, a DK alelnökére utalva úgy fogalmazott, hogy a „videóban szereplő görény testesít meg nagyon sok mindent, ami ellen küzdünk.

A videóban szereplő alak annak a Gyurcsánynak a táskavivője, hűséges fegyverhordozója, aki szintén szétlopta hazánkat, lövetett 2006-ban, asszisztált a devizahitelek terjedéséhez és még nagyon sok bűnét sorolhatnám”.

De a DK elnökét korábban Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere is kiosztotta.

„Hogyha rajtunk múlna, akkor egyébként már Gyurcsány Ferencnek a börtöncellájának a zárjában már ott rohadna a lakat”

– írta immár újdonsült szövetségeséről Pintér.

Forrás: magyarnemzet.hu

Fotó: duol.hu