Május 23-án Boldog Apor Vilmosra emlékezik a Katolikus Egyház, miután ezen a napon helyezték végső nyughelyére. Altorjai báró Apor Vilmos, erdélyi származású püspök 1945. április 2-án szenvedett vértanúhalált Győrben.

Apor Vilmos 1892. február 29-én született Segesváron, székely főnemesi családban. Gimnáziumi tanulmányait a kalocsai jezsuita kollégiumban végezte, teológiát az innsbrucki egyetemen tanult és ott is szerzett doktorátust.

1915. augusztus 24-én, Nagyváradon szentelték pappá. Először Gyulán szolgált segédlelkészként, majd a háború alatt katonalelkész volt egy kórházvonaton. Rövid szemináriumi szolgálat után ismét Gyulára került plébánosnak. 1941. február 24-én, 49 éves korában Gyulán szentelték püspökké; március 2-án ünnepélyes keretek között vonult be Győrbe. Serédi Jusztinián bíboros 1941 elején őt nevezte ki a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökévé, amely testület az egész ország területére kiterjedően a keresztény hitre térő zsidó polgárok ügyével foglalkozott.

A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. 1945. március 28-án megkezdődött Győr ostroma. A püspök jó pásztorként minden menekülőt befogadott ezekben a napokban, sok százan találtak menedéket a püspökvár pincéiben.

Nagycsütörtökön Apor Vilmos a pincében mondta utolsó szentmiséjét. Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet tiszt, dulakodás közben halálosan megsebesítette. Egy lövés a fején, egy a kezén és egy a gyomrán érte. A katonák elmenekültek, senkinek sem lett bántódása. Apor Vilmost kórházba szállították az ostromlott városon keresztül, ahol petróleumlámpa fényénél műtötték meg. 1945. április 2-án, húsvét hétfő hajnalán belehalt sérüléseibe.

Boldog Apor Vilmos sírja a győri székesegyházban

 

Holttestét a karmelita templom kriptájában temették el, majd 1986. május 23-án a székesegyházban helyezték végső nyughelyére.

A boldoggá avatásra 1997. november 9-én került sor a római Szent Péter téren, ahol több ezer magyar zarándok is részt vett a szertartáson.

 (Forrás: Magyar Kurír/ Berényi Kornélia, Felvidék.ma)