Ezt nyilatkozta a Mandinernek Rod Dreher neves amerikai konzervatív publicista aki a Danube Intézet vendégkutatójaként tartózkodik Magyarországon. Az igen érdekes interjúból szemezgettünk.

Meggyőződésem (…), hogy a Nyugat épp egy új totalitarizmus felé tart, amely még puha. De a keleti blokkból érkezett emigránsok Amerikában évek óta mondogatják, hogy valami olyasmi van kialakulóban az Egyesült Államokban, mint amit ők már átéltek, és ami elől menekültek.(…)

Építenünk kell egy valódi populista mozgalmat komoly jogalkotási elképzelésekkel és megfelelő intellektuális bázissal. Ebben részt vehetne Donald Trump is, de a róla szóló vitákat le kéne már zárni. Mondom ezt úgy, hogy nem kedvelem a személyiségét, csakhogy az a realitás, hogy Trump velünk marad. Emellett a jobboldalnak olyan hátországot kellene építenie, amelyen keresztül a szereplők támogatni tudják egymást. A jobboldaliak
elnyomása épp most kezdődik; segíteni kell egymásnak, hogy fennmaradjunk, ha kirúgnak minket, eltávolítanak a virtuális térből vagy megszüntetik a bankszámlánkat.
(…)
A baloldal egyre illiberálisabb, és sokkal illiberálisabb annál, mint amennyire illiberálisnak a jobboldalt mondják. Amerikában professzorok és egyetemi hallgatók tömegei burkolóznak hallgatásba, nem mernek megszólalni, mert félnek, hogy a konzervatív vagy akár liberális nézeteikért kirúgják és meghurcolják őket. Ez a totalitarizmus előszele. Kanadában, Kaliforniában már ott tartanak, hogy a szülők ellen hangolják az iskolás gyermekeket.(…)

Sajnos a woke-őrület pont olyan lehengerlő és erőteljes, amilyennek látszik. Részben azért, mert a média egyáltalán nem beszél róla, és a hétköznapi emberek nem szembesülnek vele. Azt hiszik, velük nem történhet meg, csak elszigetelt esetekről van szó. Pedig ez nem igaz. Nem szükséges, hogy mindenkit kirúgjanak és töröljenek a virtuális térből, elég, ha néhány emberrel megteszik. Pár példastatuálás, és utána mindenki kussolni fog. Én viszont mindennap kapok leveleket professzoroktól, diákoktól, a multik alkalmazottaitól, amelyekben leírják, mennyire félnek, és miként látják megvalósulni a woke-izmust a munkahelyükön.

Nem hiszem el, hogy ez az én hazámban történik, és mindez ilyen gyorsan! Rendkívül erős a BLM- és az lmbtq-propaganda, ha ellentmondasz nekik, valóban bajba kerülsz. És senki nem akar bajba kerülni. Az emberek nagyon félnek, hogy nem jutnak fel a középosztályba, vagy kihullanak onnan.

A teljes cikket itt olvashatják el.

Kép: catholicweekly.com