Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményt adott ki, amelyet az alábbiakban olvashatnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának, Egészségügyért Felelős Államtitkársága határozottan visszautasítja a hvg.hu 2021.05.18-án keltezett cikkének azt a feltételezését, miszerint bármilyen ellentét állna fenn Prof. Dr. Kásler Miklós tárcavezető, és Pintér Sándor belügyminiszter között.

Nem az első eset, amikor politikai álhírekkel próbálják összeugrasztani a két szaktekintélyt, akiknek emberi és szakmai kapcsolata hosszú évtizedek óta kölcsönös tiszteleten alapul. Közös erővel dolgoztak és dolgoznak jelenleg is a koronavírus járvány leküzdésén és az élet újraindításán. Ezt igazolja a sikeres oltási program és az is, hogy a járványból jelenleg már kifelé tart Magyarország.

Egy elismert orgánumhoz méltatlan módon rágalmaz a cikk írója, és próbál politikai álhírekkel és konkrét hivatkozások nélkül olyan konfliktusokra utalni, amelyek nem léteznek.
Ez a hatásvadász cikk nem veszi figyelembe, hogy a szakmai kollégiumok mindegyike meg tudta küldeni válaszát, ugyanis ez egy több mint másfél éve elindult folyamat, amelynek most a frissítése történik. A szorosnak tűnő határidő nem a nulláról gyárt stratégiát, hanem azért készül, hogy a lehető legmagasabb színvonalú ellátást biztosítsa a magyar embereknek.
Egy kiszivárogtatott belső munkaanyag és Kunetz Zsombor véleménye alapján íródott a cikk, aki a Kúria ítélete szerint nem egészségügyi szakértő és ez a megnyilvánulása a pandémia idején a szélhámosság határát súrolja. A MOK-ra hivatkozva érdemes tisztázni, hogy amikor az állami kórházak vezetőinek kiválasztására, a kormány szakembereket jelölt a bizottságba, akkor Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere írásban, hivatalos levélben is felkérte Kincses Gyulát, a Magyar Orvosi Kamara elnökét, aki elfoglaltságára hivatkozva nem vállalta a megbízást.
Az egészségügyben elért sikereket nem megalapozatlan politikai támadásokkal kellene megpróbálni kisebbíteni, hanem közösen tenni az élet újraindításáért.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Máthé Zoltán