Hárommilliárd forintos keretösszeggel indul új állami pályázat villanyautó-vásárlások támogatására, ám a korábbinál valamivel szigorúbb feltételekkel. Külön kategóriába kerültek a hét- vagy többszemélyes villanyautók, így ezekre akár ötmillió forint állami támogatás is igényelhető.

Egyfelől a magánszemélyek (maximum egy autó) mellett csak civil szervezetek, egyesületek és felsőoktatási intézmények (maximum öt autó) pályázhatnak a támogatásra, cégek és vállalkozások ebben a programban nem jogosultak támogatásra.

Másfelől míg korábban elég volt a vásárlási szándék a pályázathoz most előbb el kell menni egy kereskedésbe, meg kell rendelni az autót, és csak ezután nyújható be a pályázat. Lehet ebben kockázat, mert a pályázat külön kiemeli, hogy a megrendelés és a pályázat befogadása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését.

Jó hír viszont, hogy a támogatási kategóriákat szétbontották maximum öt-, illetve hét- vagy többszemélyes villanyautókra. Ez azonban kombinálható a három- vagy többgyermekes családok autóvásárlási támogatásával, így akár ötmillió forintos támogatás is szerezhető.

További részleteket az Origó oldalán olvashatnak.