Mától, vagyis május 18-tól lehet pályázni a kárpátaljai szociális támogatásokra. A program eddigi eredményeiről, idei felhívásáról és új elemeiről Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, tartott sajtótájékoztatót.

A határon túli magyar közösségek közül Kárpátalja van a legnehezebb helyzetben. Ezért az ottani közösségnek kivételezett szerepe van a támogatásoknál – fogalmazott az államtitkár.

Idén a programcsomag két új alkategóriával bővül. Ezentúl pályázhatnak a koronavírus elleni védekezésben résztvevő kórházi dolgozók, valamint szociális és gyermekjóléti, illetve fogyatékkal élők ellátását biztosító intézmények magyar ajkú munkatársai is. Újdonság idén, hogy a gyermekétkeztetési támogatás összegét 30 ezer forintra emelték.

A programban támogatásban részesül a kárpátaljai magyarság szinte minden rétege: a magyar nyelven oktató tanárok, művészeti és zeneiskolák pedagógusai, egészségügyi dolgozók, a média munkatársai, a szakmai tevékenységüket magyar nyelven végző könyvtárosok, színészek, előadóművészek. A támogatás keretösszege több mint 2,5 milliárd forint.

A felhívások a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján érhetők el.

Forrás:

Fotó: Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság