Nem lecsukták, csupán újabb minősíthetetlennek induló parlamenti felszólalását megszakítva Kövér László elvette tőle a szót.

Jakab odáig jutott felszólalásában, hogy „mi a helyzet a rabszolgatörvénnyel, ficsúrok?”, mire Kövér László házelnök kénytelen volt leültetni, hiszen a házszabály értelmében egyik képviselő sem sértegetheti felszólalásában a másikat. Mint a PestiSrácok fogalmaz: Sajnos, ezt a kihívást nem tudta Jakab teljesíteni.

Kövér László közölte: Jakab Péter sértegette képviselőtársait, és “ennek is meglesz a következménye”.

Az Országgyűlésben szót kapott Gyurcsány Ferenc is, aki ma sem tagadta meg önmagát.

„Ha ránézek a kormánypárti politikusokra és erre a kormányra, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy államférfit nem látok egyet se” – közölte a DK elnöke. Azt állította, hogy a jövő Magyarországért szeretne szólni, egyúttal kritizálta a magánmegtakarítások átcsoportosítását, az egyetemek önállóságának felszámolását, az állami földek magánkézbe adását, a Belgrád-Budapest vasútvonal adósságvonzatát, és a paksi beruházást.

„A következő korosztályok lehetőségét szűkítik, hogy úgy rendezik be a világot, hogy Önök akarják. Önök ellopják a jövőjüket. Bezárják abba a múltba, ami ezekben a pillanatokban teremtődik meg. Maguk tolvajok, egy új világ tolvajai. Vereséget fognak szenvedni, morálisan, történelmileg és politikailag, és meg fogják érdemelni.”

Viszontválaszában Dömötör Csaba arról beszélt, felmerül a kérdés, milyen érzésekkel tolvajozhat le Gyurcsány Ferenc bárkit is, miközben egy elkobzott villában lakik. A DK elnök jövőre vonatkozó szavaira reagálva kifejtette, a Gyurcsány-kormány eladta a magyar ipar jelentős részét, felnyomta az államadósságot 80 százalék fölé, megnyirbálták a családtámogatási rendszert. Ugyanakkor elmondta, a jelenlegi kormány hazai kézben tartotta a magyar földet, minden generációt támogat, az idősek visszakapják 13. havi nyugdíjukat, a fiatalok adómentességet kapnak. Dömötör Csaba arra is kitért, a hétvégén bejelentették, hogy Dobrev Klára után Karácsony Gergelyt is benevezik miniszterelnök-jelöltnek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, érthetetlen, milyen teljesítmények alapján érzi úgy Karácsony Gergely, hogy megfelelő lenne az ország vezetésének feladatára.

„Hogyha azt a feladatot kapnánk, hogy egy óra alatt írjunk össze nagyon sok eredményt, a városháza legfontosabb eredményeit, akkor az a helyzet, hogy egy óra eltelne és még mindig itt ülnénk egy üres lap fölött. Esetleg rajzolhatnánk egy rovarhotelt, de ezt inkább ne tekintsük meghatározó teljesítménynek.”

A fideszes politikus szerint emiatt egyetlen percig sem gondolható komolyan, hogy Karácsony Gergely önálló jelölt lenne, ráadásul pártja, a Párbeszéd az 1 százalékot sem éri el. Dömötör Csaba szerint nyilvánvaló, hogy Karácsony Gergely valójában Gyurcsány jelöltje.

A teljes cikk itt olvasható.

(Címkép: parlament.hu)