Magyarországon a hatpárti „ellenzéki összefogás” előválasztásokat hirdet. Sokan valószínűleg nem tudják, hogy pontosan mit is takar ez, esetleg megtévesztő, hitelrontó lehet a hivatalos választásokra nézve akciójuk, vagy hamis látszatot kelthet.

Ennek ellenére a legtöbb országban, így most Magyarországon sem szabályozza semmilyen törvény az előválasztásokat. Talán ezért is folytatódik ilyen nagy elánnal az egész folyamat, melynek legelső célja a közélet állandó tematizálása, mintha a mindent eldöntő valódi választásokra készülnénk. Mintha a 2022-es választás már most eldőlne, a jelölt-jelöltek javára.

A 2020-as magyarországi előválasztást az aHang nevű civil egyesület szervezi, amely a 2019-es főpolgármesteri előválasztás lebonyolításáért is felelt. Az aHang weboldalának jelenlegi adatai szerint eddig 11 711 szavazó jelentkezett az előválasztásra. Az előválasztás folyamatát az (ál)civil szervezetek tagjaiból álló, Civil Választási Bizottság nevű szervezet felügyeli majd. Elnöke Magyar György balliberális sztárügyvéd, aki a 2018-as országgyűlési választáson az MSZP–Párbeszéd jelöltjeként indult.

Az előválasztás lebonyolításához információink szerint tízezernél is több segítőre lesz szükség. A voksolás 200-300 millió forintba kerülhet, amit valószínűleg a pártoknak kell fizetniük, de a költségvetést és a forrásokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra a szervezők.

Mostanáig öten jelentkeztek be az ellenzéki miniszterelnök-jelölt pozíciójára. A Jobbik Jakab Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Márki-Zay Pétert, a Momentum Fekete-Győr Andrást, a DK pedig Dobrev Klárát jelölte. A várakozásoknak megfelelően Karácsony Gergely is színre lépett. Kérdés, hogy a nyelvbotlás😊és a diplomabotrány által megtépázott főpolgármester fiaskója átalakításra készteti-e Gyurcsányt a „mestertervét illetően?”

A Publikus felmérése szerint egyébként Karácsony Gergely megelőzte a Jobbik-vezért, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által támogatott politikus lett a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Pedig  ekkor még be sem jelentette indulását.

A felmérés szerint Karácsony Gergelyt az ellenzéki szavazók 31 százaléka támogatja, Dobrev Klárát 25 százalék, Jakab Péter pedig már csak a harmadik a maga 19 százalékával. Márki-Zay Péterre 13, Fekete-Győr Andrásra pedig mindössze 2 százalék szavazna.

A 106 választókerület többségében azonban nem várható valódi verseny!

Valójában az előválasztás csak álca. Sok helyütt a valódiak mellett olyan áljelölteket indítanak, akiket az adott választókörzetben alig ismernek, semmi esélyük a „jelölt-jelölttel” szemben.

Az összes választókerületben egyik párt sem indít jelöltet, kizárólag a DK. Elképesztő, hogy Gyurcsány Cipolla-mozdulataira milyen hajmeresztő módon dobják sutba a pártok korábbi elveiket.

„Kunhalmi Ágnes számíthat a Jobbikra. Őt támogatjuk az előválasztáson! Hajrá, Ági!” – írta például Jakab Péter a Jobbik elnöke. Nem sokkal később Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke közölte, hogy a szocialisták a jobbikos Kálló Gergelyt támogatják Fejér megye 4-es számú választókerületében. Úgy fogalmazott:

„Ismét nagy csata vár rád, Gergely, ebben számíthatsz az MSZP támogatására! Hajrá, Gergő!”

Vajon mit szólnak ehhez a Gój Motorosok, a volt gárdisták, vagy az őket ki nem álló lipótvárosi nyugdíjasok?

Sokféle előválasztási forma létezik a világban, elsősorban a pártok saját jelöltjeik támogatásának felmérésére szolgál ez a politikai eszköz. De ilyen vegyes „felvágottat” nem nagyon ismer a jelenkori történelem.

Miután hazánkban országosan először és elég speciálisan alakul ez az előválasztási cirkusz, hiszen a lapok előre le vannak osztva, félő, hogy a demokratikus intézményrendszer komolyságába vetett hitet is alááshatja ez az akció. Miután a választók nyilvánvalóan csak statiszták az előre megkomponált porondbemutatón, ez erősen megrendítheti a közbizalmat a választások tekintetében. Felzaklathatja az embereket!

Ezért mindenképp indokolt lenne valamilyen törvényi szabályozás!

Forrás: mandiner.hu