Legkorábban Magyarország térhet vissza Európában a normális élethez, de ez nem jelenti azt, hogy a járvány megszűnt volna – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Szép eredménynek mondható, hogy az Európai Unióban átoltottság tekintetében Magyarország az első helyen áll, de nem szabad elfelejteni, hogy emberéletekről van szó – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő hozzátette, hogy Karikó Katalinnal való csütörtöki találkozóján a professzor elmondta neki, hogy az általuk kifejlesztett módszerrel egy mutáns megjelenése esetén gyorsan tudnak választ adni.

A baloldal a járványhelyzetben csúfosan leszerepelt

A miniszterelnök a baloldallal kapcsolatban azt mondta, hogy a járványhelyzetben csúfosan leszerepeltek, nem segítettek, csak ártottak.

Orbán Viktor szerint a nyugati országok egy-két hónappal mögöttünk járnak. A 16-18 év közöttiek oltása a legtöbb helyen fel sem merül, van ország ahol még a nyugdíjasok oltják. A kormányfő köszönetet mondott a fiataloknak, akiknek mintegy fele annak ellenére regisztrált az oltásra, hogy ők a kevésbé veszélyeztetett korosztályba tartoznak.

Továbbra is mindenki tartsa be a szabályokat

Amint a diákok oltása befejeződött átlagosan hetente 150 ezer adag körüli Pfizer vakcina lesz elérhető a lakosság számára, de más vakcinák folyamatosan felvehetőek.

Magyarország az az ország, amely a leghamarabb tud visszatérni a normális élethez. Azonban fontos emlékezni, hogy a járvány még itt van közöttünk, így mindenkit arra kér, tartsa be a szabályokat.

Hangsúlyozta: nem szabad engedni, hogy a versenyszellem fontosabb legyen, mint a verseny tétje, az emberélet. Arra is figyelmeztetett: nem sikerült mindenkit megmenteni, “komoly veszteségeink vannak”, ezért miközben arról beszélnek, hogy az oltásban elsők vagyunk, az együttérzésnek, a fájdalom elviselésében nyújtott segítségnek továbbra első helyen kell maradnia.

Eddig 4 483 598 magyar ember kapta meg az első oltást. Még májusban – egyesek szerint pünkösd környékén – elérheti az ötmilliót a beoltottak száma, ekkor lehet feloldani a esküvőkre, nagyobb rendezvényekre és a kijárási tilalomra vonatkozó korlátozásokat – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: bizonyos tömegrendezvényeken azonban augusztus elejéig, közepéig nem lehet részt venni védettségi igazolvány nélkül.

A regisztráltak száma alapján nem lehetetlen, hogy a beoltottak száma eléri a hatmilliót, de csak az embereken múlik, egyéni döntésük és felelősségük, hogy felveszik-e az oltást – hangsúlyozta a kormányfő.

Vakcina lesz bőven, éppen ezért jövő héttől arra kérik a külholni magyarokat, hogy regisztráljanak, mert Magyarországon is megkaphatják az oltást.

Elértünk azt a szintet ahol a válság előtt voltunk a foglalkoztatás terén. A miniszterelnök arra számít,  hogy hamarosan több lesz a foglalkoztatottak száma, mint a járvány előtt. Ez többek között az orvosoknak és ápolóknak köszönhető, hiszen az ő állhatatos munkájuknak köszönhetően térhettek vissza sokan a munkájukhoz.

Arról is beszélt, hogy egy igazán jó költségvetéssel tudnak dolgozni, hiszen fizetni tudnak majd nyugdíjprémiumot, és többek között még az is belefér, hogy a 25 év alattiak adókedvezményeket kapjanak. Ugyanakkor elkülönítettek több mint 7 ezer milliárdot a gazdaság újraindítására is.

A kormányfő arról is beszámolt: a kormány vakcinagazdálkodással foglalkozó munkacsoportjának jelentése szerint egy esetlegesen szükséges harmadik oltáshoz kellő oltóanyag “már a zsákban van”, így ha kell harmadik oltás, akkor ősszel és a jövő év első negyedévében ennek eleget tudnak tenni.

A magyar családpolitika egyedülálló Európában

Orbán Viktor a családok nemzetközi napja kapcsán úgy fogalmazott, hogy Magyarországon nem csak egy napra kerülnek a figyelem középpontjába a családok, hiszen a magyar családpolitika egyedülálló Európában. Nincs értelme jövőt tervezni, ha nincs gyerek, hiszen kinek terveznének jövőt, ha nem a gyerekeknek. A kutatások azt is kimutatták, hogy a fiatal párok több gyereket vállalnának, csak nincs meg hozzá az anyagi keretük. A tudósok pedig azt állították, hogy ha megfelelő családpolitikát alakítanak ki, akkor megszülethetnek azok a gyerekek is, akiket korábban a szülők az anyagiak miatt nem merték vállalni. Még sok támogatást kell biztosítsanak a szülőknek ahhoz, hogy több gyerekkel könnyebb legyen az életük.

Forrás, fotó: MTI / hirado.hu