„Nem érezték benne az iróniát!?” Akkor és most is elég egy ilyen frappáns válasz a felelősség elhárítására.

Amikor 2002-ben a baloldal megnyerte a választásokat, a kampányidőszak után kijózanodás várt az ígéretektől elalélt szavazókra. Történt, hogy Kovács Lászlót, az MSZP politikusát meghívták a néhai Klubrádióba. Figyelem, a Klubrádióba! Arról kérdezték, miért ígérték azt, hogy nem lesz gázáremelés, ha első dolguk volt a fogyasztói gáz árának megemelése. Kovács tagadta, hogy ilyet ígértek volna. Hiszen Lendvai Ildikó is azt mondta: lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse, nem lesz gázáremelés! – folytatták az újságírók. A politikus még ekkor is tagadta az állítást. Ekkor tették ki elé a Népszabadság egész oldalas hirdetését, amelyben ugyanezt reklámozzák. Tudják mi volt a válasz? „Nem érezték benne az iróniát!?” Akkor és most is elég egy ilyen frappáns válasz a felelősség elhárítására.

Tudjuk jól, honnan ez a taktika. Ebben a kampányban jelentette ki a Ron Werber által vezetett kampánycsapat tagja, Tóbiás József: „Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak, nem érdekelnek a kampány során az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük”.

Ezt a leckét jól megtanulta és vissza is mondja Vágó István a Dk vezetőségi tagja. Emlékezzünk csak a Vágó István és Fábry Sándor között folyó vitára, amely a Heti válaszban jelent meg. Mit is mondott akkor a kvízmester? „Miben kellett volna hinnie 1986-ban egy városi KISZ-bizottságban ülő fiatalnak?” „Állóvíz volt az a rendszer, Sándor, nem diktatúra”. Tehát meggyőződés nélkül csak egzisztenciális okokból vallották az elveiket az egypártrendszer szereplői, vagy legalább is nagyon sokan? Ez igen! Sikerült pár frappáns beszólással eltörölni a kommunista-szocialista bűnöket? A taktika, a módszer még ma is hatásos. Vágó hasonló érdekek mentén érvel ma is. Először oltásellenesség, majd a keleti vakcinák elleni uszítás, és végül egy jól hangzó, frappáns vakcinaszkepticizmus a taktika. Pedig jól tudja a bukott gyógyszer-vegyészmérnök, hogy hazai szakemberek vizsgálták meg az összes vakcinát, amelyeket aztán az oltások során beadtak. Azoknak a szakértőknek a munkáját veszi semmibe, akikkel talán egy egyetemre járt és talán ugyanaz volt a professzoruk.

Itt van például ez a magas sovány férfi felemás nyelvtudással. A frappáns koalíció legreménytelenebb jövő előtt álló tagja. Olyan vádakkal illette a magyar kormányfőt, amelyeket leggyakrabban az óvodában hallani egymást túl licitáló gyerekektől. Régen a fenekére vertek a komisz kölyöknek az ilyen csúfolódásért, de most, hogy átmentünk a szivárvány alatt és megvilágosodtunk, többek között a gyerekek jogairól is, csak nézzük, hogyan döntik el ezt egymás között a PC (politikai korrektség) szabályai szerint. Hosszú is visszakozott, igaz, úgy kért bocsánatot, hogy nem kért bocsánatot. Ügyes!

Sorolhatnánk az ellenzék hasonló kommunikációs és retorikai trükkjeinek százait, hiszen minden nap találkozunk velük. Ezért vagyok csalódott, akkor amikor Varjú László a bizonyítékok ellenére csak egy „tévedés” megjegyzéssel hárítja a tényeket. Semmi jobboldali lakájmédiázás? Semmi összeesküvés-elmélet? Semmi frappáns válasz? Pedig mi kerestük benne az iróniát.

Ennél azért többet vártunk a frappáns koalíciótól. Igaz, mi örök optimisták, az ellenzéktől mindig többet várunk!

Kép forrása: internet