Idén 28. alkalommal rendezik a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt.

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség június 15-ig várja a települési önkormányzatok jelentkezését, valamint a lakossági pályázatokat is, ahol a legvirágosabb balkonok és előkertek versenyeznek egymással. A versenybe a határon túli magyarlakta települések is nevezhetnek.

Idén a 2000 fő alatti településeken a már megszokott versenyszabályok és bírálati szempontok alapján zajlik majd az értékelés. A kétezer lakosnál népesebb közösségek egy bemutatkozó anyag beküldésével online is nevezhetnek. Az erre a célra létrehozott internetes felületen néhány, a zöldfelület-gondozáshoz és -karbantartáshoz kapcsolódó kérdésre kell röviden válaszolni, illetve ugyanitt nyílik lehetőség a településfotók feltöltésére is.

Amennyiben szeretnék, a nagyobb települések is választhatják a személyes jelenléttel történő zsűrizést. A rendkívüli helyzetre való tekintettel idén a pályázók tematikus nevezésekkel is részt vehetnek a megmérettetésen – akkor is pályázhatnak, ha csak egy parkot, teret, iskolaudvart szeretnének bemutatni.

A két éve megkezdett hagyományt folytatva, a határon túli magyarlakta települések is nevezhetnek a versenybe. Idén az erdélyi települések mellett már Kárpátaljától a Vajdaságig vagy a Felvidéktől Ausztriáig minden régióból pályázhatnak közösségek.

Az önkormányzati versenyről a https://viragosmagyarorszag.hu/ oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás: viragosmagyarorszag.hu