Visítva szajkózta Szabó Tímea és még sokan mások az ellenzék soraiból, hogy Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus-fertőzés következtében. Ez is csak egy volt kapitális hazugságaik sorában.

Nem mi állítjuk ezt, hanem a Washingtoni Egyetem szakértői. Most közzétett tanulmányuk szerint jelentős eltérések mutatkoznak az egyes országok által közzé tett halálozási adatok és a valóság között, a legkisebb az eltérés Magyarországon, ahol a szorzó csupán 1,3. Ez azt jelenti, hogy a Washingtoni Egyetem tanulmánya szerint 34 százalékkal nagyobb az elhalálozási arány a hivatalosnál.

Ezzel a becsléssel Magyarország a sokat emlegetett dobogós helyezésről lecsúszott a 16. pozícióra. A hivatalos adatok sok más országnál jobban tükrözik a valóságot.

A Washingtoni Egyetem táblázatában a 100 ezer lakosra kivetített regisztrált és valós elhalálozási rátát hasonlították össze az első húsz ország esetében. Az eredményt úgy kapták, hogy az elhalálozási adatokat összevetették egy átlagos, nem járványhoz köthető év statisztikai mutatóival, majd a számokat kiigazították egy sor egyéb, a világjárványhoz kapcsolható tényezővel.

 

A végeredmény csak a közvetlenül a SARS–CoV-2 vírus által okozott haláleseteket veszi számításba.

A kutatók szerint végletesen alulbecsülték az áldozatok számát többek között Indiában, Mexikóban és Oroszországban, ahol a hivatalos halálozási adatokhoz képest országonként 400 ezerrel többen haltak meg. Néhány országban – köztük Japánban, Egyiptomban és több közép-ázsiai országban – a tanulmány szerint a halálesetek valós száma több mint tízszerese a bejelentett adatoknak.

A tanulmány alapján egyértelmű, hogy a balliberális ellenzék halálkampánya és az ellenzék szavahihetősége is csúfos kudarcot vallott. Kérdés, hogy hajlandók-e tudomásul venni kudarcukat, vagy változatlan buzgalommal tovább akarnak hazudozni.

Az elemzésről bővebben itt olvashatnak.

(Címkép: koronavirus.gov.hu)