Felvidék-szerte áprilisban zajlottak az alapiskolai beíratások, s nem történt ez másként az ipolysági kistérségben sem. Az Ipolysági Közös Tanügyi Hivatal április végi adatai szerint enyhén csökkent a kistérségben a magyar iskolákba íratott gyermekek létszáma. Míg tavaly 77 magyar leendő elsős írattak be, addig idén áprilisban 65-re apad a számuk – írta a Felvidek.ma

A közös tanügyi hivatalhoz tizenkét oktatási intézmény tartozik. E tanintézmények között vannak szlovák tannyelvű, illetve 1 – 4. évfolyamos kisiskolák is. Az iskolák jelentős részében a járványügyi helyzet miatt a beíratáson nem vehettek részt a leendő elsősök, csupán a szülők jelentek meg a jelzett időpontban. Ugyanakkor akadtak olyan tanintézmények is, melyek online módon bonyolították le a beíratást.

Ipolyság jobban teljesített. A város két magyar alapiskolájába összesen 53 gyermeket írattak be, ez kilenccel több az előző évhez képest. A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolát a tavalyi évhez hasonlóan idén áprilisban is húszan választották. Az egyházi intézményben így egy erős, nagy létszámú első osztály nyílik majd szeptemberben.

A Pongrácz Lajos Alapiskolába (Pásztor Péter képén) harminchárom gyermeket írattak be, s várhatóan hárman kapnak halasztást. Az előző évhez képest megugrott az állami iskola iránti érdeklődést. Tavaly 24 gyermeket írattak be az iskolába. A beíratottak száma alapján két osztály nyílik a Pongrácz Lajos Alapiskolában.

A községi iskolákban enyhén apadt a létszám  A teljes szervezettségű ipolyszakállosi alapiskolába négy gyermeket írattak be. Ez jelentős visszaesés az előző évhez képest. A jelenleg mintegy összesen hatvan tanuló látogatta intézménybe nyolc leendő elsőst írattak be.

Szalatnyán a tavalyi adatokhoz hasonlóan két tanulót írattak be, Alsószemeréden várhatóan egy gyermek kezdi el a tanulmányait. A  jelentős átalakításon és szemléletváltáson  átesett Ipolyviski Alapiskolát öt gyermek választotta. Így várhatóan stagnál a két osztályt fenntartó kisiskola
létszáma.

Különös helyzet állt elő a kistérség egyik legnagyobb létszámú településén, Paláston. A Palásthy Pál Egyházi Alapiskolát az előző évben kiugróan sok szülő választotta, 14 gyermeket írattak be ekkor. Korábban a számuk 2 és 9 között mozgott. Idén áprilisban egyetlen gyermek sem jelentkezett az iskolába. A helyzet még változhat a szeptemberi iskolakezdésig.