A Nyugat tevőleges asszisztálásával került Lenin hatalomra, a Nyugatot a kommunizmus bűneiért legalább olyan felelősség terheli, mint a büntetőjogban a gyilkos felbujtóját. Lenin felépített ember volt, egy hálózat állította őt egy mesterterv élére, amely a világtörténelem egyik legnagyobb társadalmi kísérletét volt hivatva levezényelni. Lenin még ma is él, és – félelmetes kimondani –, de a tendenciákat látva, élni is fog még jó ideig – írta az Erdély.ma portálnak Borvendég Zsuzsanna történész. 


“A feladatot vitathatatlan hatékonysággal hajtotta végre. Kifinomult érzéke volt – neki, vagy a hálózatának – ahhoz, hogy miképpen lehet tömegeket manipulálni és megnyerni olyan eszméknek, amelyek ab ovo magukban hordozzák az erőszakot, és nem ígérnek mást, minthogy az úgynevezett egyenlőség nevében elnyomják az egyéniséget, üldözik a talentumot és az alkotó szellemi erőt. A társadalmi kísérlet brutális eredményt hozott. Bár a bolsevik puccs után Lenint hamar utolérte a végzete, de az a ködösítés, amely úgy próbálja a kommunista bűnöket elfedni, hogy a „szent” eszme kisiklatását Sztálin nyakába varrja, épp olyan manipulatív hazugság, minthogy a társadalmi egyenlőség megteremtése jobbá teheti a világot. Az ideológiát és a gyakorlatot szétválasztani egymástól tökéletesen értelmetlen: a megvalósult szocializmus bebizonyította, hogy az elmélet emberellenes.”

“A Lenint felépítő hálózat mai reinkarnációja a kommunizmus ideáját mégis életben tartja, felhasználva ugyanazt a rendszert, amely Lenint hatalomba segítette, erkölcsi és anyagi támogatást nyújtva az emberkísérletekhez. Lenin hasznos idiótáknak nevezte a nyugati társutas értelmiséget, ezzel le is leplezte azt a mélységes cinizmust, amely a bolsevik ideológiát jellemezte.”

“Aki elhiszi, hogy a kommunizmus eszméje humánus és a társadalmi igazságosság alfája és omegája, az – még Lenin szerint is – csak idióta lehet.”

“A „szép új világ” felépítéséhez tőkére volt szükség, ami csak a lenézett kapitalizmusból érkezhetett, de ez sem jelentett problémát, hiszen ott volt a hálózat.”

“A bolsevikok is megkapták a maguk pénzügyi segítségét Nyugatról, amellyel valószínűleg mindkét fél jól járt. Hatalmas konzorciumok hatoltak be Szovjet-Oroszországba, koncessziókat kapva a kisajátított és állami tulajdonba vett ipari ágazatok beindítására, működtetésére. (Felmerül a kérdés, hogy vajon nem ez volt az egyik cél, amiért Lenint felépítették?) Vegyesvállalatokat alapítottak a nyugati nagyvárosokban, amelyek fele részben szovjet tulajdonban álltak, a másik felükben pedig nagyvállalatok és bankok voltak érdekeltek, hogy finanszírozni tudják a beruházásokat. Ennek mintájára hozták aztán létre később a magyar vegyesvállalati rendszert, amely megnyitotta az utat az offshore és Magyarország kifosztása előtt. Államkapitalizmus, szokás mondani erre az időszakra újabban.”

“Valóban így van, ha az államkapitalizmus alatt a világtörténelem legszélsőségesebb tőkekoncentrációját értjük, hiszen nem a magántulajdon visszaállításáról volt szó, hanem koncessziókról, bérletekről – a működéshez szükséges tőke behívásáról/beengedéséről. Közben létrejött az abszolút nagytőkés, akit még a szabadverseny kihívásai sem korlátoztak, hiszen az ország teljes vagyona felett egy szűk pártelit rendelkezett kvázi magántulajdonosként. A legkíméletlenebb vadkapitalizmus hódított teret, amely kizárta a kapitalista folyamatokba beépített kontrollt, például a piacok szabályozó szerepét, vagy a szakszervezeti mozgalmakat. A szocializmus a kapitalizmus eddigi legzabolátlanabb formáját valósította meg, ahol a tőketulajdonos profitmaximalizálásra irányuló törekvésében a politikai tőke, vagyis a hatalom kisajátítása is meghatározó szerepet foglalt el.”

Lenin szándékát Sztálin nem kisiklatta, hanem beteljesítette. A Nyugat tevőleges asszisztálásával került Lenin hatalomra, ők dobták oda Sztálinnak a háború után ezt a térséget, mit sem törődve az itt élő emberek sorsával. A Nyugatot a kommunizmus bűneiért ugyanolyan felelősség terheli, mint a büntetőjogban a gyilkos felbujtóját. Ha elismernék, hogy a kommunizmus semmivel sem különb a nácizmusnál, sem ideológiai sem gyakorlati szinten, egyértelművé válna az ő felelősségük is.”

Borvendég Zsuzsanna történész teljes cikke az erdely.ma-n olvasható

Illusztráció: Borvendég Zsuzsanna (Fotó: mki.gov.hu)