Varga Zoltán szerdai, a Parlament folyosóján felvett, online közvetített sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a bejelentett nyugdíjemelés átlagos mértéke nagyjából kilencszáz forint, de van olyan ember is, aki havonta 247 forinttal kap majd többet. A képviselő hozzátette, a kilencszáz forint egy fél kiló csirkemellre elég.

A politikus, aki a kezében tartott egy darab becsomagolt csirkemellet úgy fogalmazott: azt kívánja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy

„egye ezt egy hónapig, de döntse el, hogy meg akarja-e főzni, vagy sütni, mert ha gázt vagy bármilyen energiát használ, akkor már köretre nem lesz pénz”.

A DK tavaly nyáron egyszeri, ötvenezer forintos segélyt kért a nyugdíjasok számára – emlékeztetett. Hozzátette, szintén a Demokratikus Koalíció vetette fel az európai minimálnyugdíj ötletét.

Az esemény végén azt mondta, hogy

„gyáva és gyenge kormány, gyáva és gyenge, embertelen miniszterelnökének elhoztam a nyugdíjemelését”.

Ezt követően Varga Zoltán a kormányfő parlamenti irodájához ment és a miniszterelnök feliratú bejárati ajtó ajtógombjára akasztotta a magával hozott csirkemellet.

MTI

Kiemelt kép: blikk.hu