Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésben jelentette be péntek reggel, hogy Magyarország elérte a három és félmillió beoltottat, ezért szombattól újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.

A Demokratikus Koalíció elnöke ezzel kapcsolatban közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt írja:

„Gané emberek vagytok. Celebeknek fizettek a terasznyitást ünneplő posztjukért. Pénzt adtok azoknak, akiknek amúgy is van mit a tejbe aprítaniuk, ráadásul azért, hogy kávézók, éttermek teraszain ücsörögjenek. Miközben milliók nem tudnak egy kólát se meginni a helyi presszóban. Ünnepeltetitek a kormányt közpénzből Orbán Ráhel irányításával, közben tízszer annyian halnak meg nálunk, mint Ausztriában. Éljen a keresztény erkölcs, az élet védelmének elsőbbsége. Végtelen az erkölcsi romlottságotok. Gyomorforgató, amit csináltok.”

Mi pedig csak annyit kérdezünk: lesz még lejjebb is, Ferenc? Mert innen, ahová ma letornásztad magad, nehéz elképzelni, hogy volna. De nálad sosem lehet tudni…

Címlapkép: MH/Hegedüs Róbert