Üdvös lenne, ha a főváros főpolgármestere végre rádöbbenne, mi is a dolga egy városvezetőnek? Nagyon úgy tűnik, hogy rossz brosúrát olvasott, amikor erről kellett volna tájékozódnia, vagy tán nem volt még ideje rá, mert nagyon lefoglalta a kormányellenes tevékenység.

A nemzet fővárosának helyzete kerül terítékre a rendhagyó, mert most még csak online Civil Akadémia következő beszélgetésén, ahol Szabó Anett beszélget majd Fürjes Balázs államtitkárral. Az esemény bevezetésére szolgáljon gondolatébresztésül a házigazda Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke néhány gondolata:

“Ki ne akarná, hogy ez a villamos/metró holnap is szállítson utasokat? Meg hogy a csapból mindig folyjon a víz?” Ilyen és még ennél is hamisabb demagógiával igyekszik Budapest főpolgármestere és a több mint 40 főre duzzasztott tanácsadó testülete feltüzelni a közhangulatot a regnáló kormány ellen. Tarlós István vezetése alatt ilyen pitiáner kérdés fel sem merülhetett volna, nála a nagy tervek időzítéséról és minőségéről folyt az egyeztetés. De tudjuk, nincs más céljuk ezzel, csak az ékverés. Pedig állítólag van egy Párbeszédnek nevezett pártjuk. Vajon tudják-e, hogy a párbeszéd mit jelent? Pontokba szedni a megoldandó feladatokat, leülni Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárral és tárgyalni pl. az Atlétikai stadion, a Fudan egyetem és a Diákváros ügyéről, az M5 metró tervezett megépítéséről. De vajon felmérik-e ott az ellenzékben, hogy jó megoldásokat, jó kompromisszumokat kell keresni a Tarlós-éra alatt fejlődő fővároshoz szokott polgárok számára is?”

Erről szól április 28.-án 17.30-tól a Budapest felett az ég… című rendhagyó ONLINE Civil Akadémia. A beszélgetés vendége Fürjes Balázs államtitkár lesz, az eseményt a Polgárok Háza online felületén nézhetik meg élő adásban, a https://www.youtube.com/watch?v=MXOpOD1tTZs link segítségével.

A rendezvényre kérdéseiket április 26-ig várják az [email protected] email címre.

 

Hozzászólás írása