Van annak valami bája, hogy az ifjú marxisták vörös csillagot plakátolnak a szélsőjobboldalinak bélyegzett Fidesz székházára.

Orosz Anna és Tompos Márton, a Momentum politikusai, és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő vörös csillagos plakátokat ragasztottak a Fidesz Lendvay utcai székházára – mindezekről a párt Facebook-videóban számolt be.

Orosz Anna

„Tiltakozunk az ellen, hogy a magyar kormány 540 milliárdnyi adófizetői forintból akarja a kínai kommunista párt elitképző egyetemét Budapestre hozni” – kezdte Orosz Anna. A Momentum elnökségi tagja szerint ez az összeg több, mint amennyit az egész magyar felsőoktatás kap a költségvetésből, továbbá a kínai kampuszt annak a Diákvárosnak a helyszínén akarják felépíteni, amely több ezer magyar diáknak és oktatónak biztosítana színvonalas lakhatást.

Hozzátette: „A Momentumban úgy tekintünk erre, hogy a kormány előrébb helyezi a kínai kommunista párt érdekeit,
mint a magyar diákok, hallgatók, oktatók és egyetemek érdekeit.”

Tompos Márton

Tompos Márton elmondása szerint a Fudan egyetem példája csak egy újabb fejezet abban a sorozatban, amelyben az Orbán-kormány nem Magyarország érdekeit nézi, hanem a kínai kommunista pártét. „Ugyanez történt a kínai vakcinabeszerzéseknél, a Budapest-Belgrád vasútnál és ez történik most is.

Mi lesz akkor, ha az ország nem tudja ezt a hitelt visszafizetni?

Akkor olyan adócsapdába kerülhetünk, aminek következtében adót kell emelni és magyar földek kerülhetnek kínai kézbe. Ezt nem akarhatjuk, úgyhogy mondjunk nemet a Fudan egyetemre” – mondta el.

Szél Bernadett

Szél Bernadett szerint míg 2014-ben legalább szavazhatott az országgyűlés az ekkora mértékű hitelfelvételről, ma már ezt sem teheti meg. „A Budapest-Belgrád vasútvonal és a Fudan egyetem egymás testvére. Ez a két projekt maga a kínai gyarmatosítás Magyarországon. Egy biztos: Magyarország nem lesz semmilyen nagyhatalomnak sem a játékszere.

Ragaszkodunk a szuveneritásunkhoz és a biztonságunkhoz. A Fidesz már nem tudja garantálni ezeket” – magyarázta a parlamenti képviselő.

Végül a politikusok a TizenX tagjaival vörös csillagot és Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló plakátokat ragasztottak a Fidesz székházára.

Forrás: Mandiner