A BLM Twitter-oldalán keményen bírálta az éppen regnáló amerikai elnököt, mert rendőrpártinak tartják.

Ahogy Biden több kampányígéretéről bebizonyosodott, hogy nem több szlogennél, úgy a tavaly nyári interjúban elhangzottak is így jártak. Akkor azt mondta a még elnökjelölt, hogy realitás átcsoportosítani forrásokat a rendőrségtől.

Ehhez képest idén februárban Biden már nemet mondott a rendőrségi forrásmegvonásokra. Elmondta, hogy szerinte a rendőrök akkor védhetik meg a magas bűnözési rátával bíró régiók polgárait, ha nem vonják el az anyagi forrásokat – írja a felvidek.ma.

Biden és Kamala Harris alelnök beiktatása után a BLM alapítója, Patrise Cullors – akiről kiderült, hogy fehérek lakta, gyakran fehér enklávéként emlegetett, gazdagok lakta negyedben vásárolt luxusházat – gratulációja után találkozót kért az ország vezetőitől, hogy megbeszéljék a BLM követeléseit és elvárásait. A találkozót azonban azóta sem tartották meg.

Biden tavaly tartott megbeszélést faji kérdésben az USA civil vezetőivel, azonban a BLM-et nem hívták meg a találkozóra. A Twitteren tájékoztattak arról, hogy őket – mint a történelem legnagyobb társadalmi és igazságügyi mozgalmát – senki nem hívta meg.

A BLM továbbra is azt szeretné, ha Biden demilitarizálná a rendőrséget. Úgy fogalmaztak, jobban terrorizálják őket, mint Trump idejében. Kedden felszólították az elnököt, hogy állítsa le az 1033-as programot, ami lehetővé teszi a katonaság által nem használt felszerelés átadását a rendvédelmi szerveknek. „Biden több katonai felszerelést küld a környékünkre, mint Trump” – írták.

Forrás: felvidek.ma

Fotó: AP