Von haus aus. Ezt mondták szüleink, nagyszüleink azokról, akiknek neveltetése, vagy megnyilvánulásai nem voltak elfogadhatók. Mert, ugye, ezt hozták hazulról.

Bizonyára ezt mondanák Dobrev Klárára is, hiszen, ha bele gondolunk, milyen neveltetést kaphatott gyerekkorában – abban a villában, amelyet nagyapja vett át szocialista megőrzésre és azóta is azok között a falak között tengeti életét.

A nagyot (és hamisat) mondó Gyurcsányné már többször megmutatta, de az elmúlt napokban történt megnyilvánulásai is jól példázzák a „von haus aus”-át. Mit is mondott az ATV-ben? Azt a sületlenséget (férjurától tanult alapon „reggel, éjjel meg este” gyakorolt szokásukhoz híven), hogy  szerinte „már senki sem bízik a kormányban”.

A mai 2,5-3 milliós Fidesz szavazó bázisról pedig ezt találta kiszenvedni magából:

„Az a 2,5-3 millió ember nem rendelkezik semmiről sem információval.”

(Arról azonban éppen eleget tudunk mi, tájékozatlanok, hogy ki ez a nő és mit várhatunk tőle, ha ne adja Isten a hatalom közelébe kerülne.)

Arra a kérdésre, hogy ő lesz-e a DK miniszterelnök-jelöltje, úgy válaszolt: hihetetlen mennyiségű megkeresést kap ezzel kapcsolatban, és benne is egyre inkább érik az, hogy ezt a döntést meg kell hozni. (Milyen váratlan fejlemény! Eddig ugye még csak sejteni sem lehetett, hogy majd ezt „követeli a sokadalom”…”)

Ehhez még hozzátette: Egy ország tisztességes vezetéséhez egy nagyon megfontolt embernek kell lenni, erre a pozícióra olyanok kellenek, akik érzik magukban az erőt és az elhivatottságot.” (Ugye, Klárika éppen ez az ember. Vagy mégsem.)

Mindezt mondja a nemzetellenes Európai Egyesült Államok létrehozásának élharcosa, az a durcás Klárika, aki azon is meg sértődött, hogy a Medián felmérése szerint ő csak a negyedik helyen áll a baloldali lehetséges miniszterelnök-jelöltek listáján.

Feri Klárájának mondatai önmagukért beszélnek, ne is kommentáljuk. Mindössze csak egy Mikszáth idézetet mellékelünk:

„Én a buta pofáknak adok előnyt. A buta pofa félsiker. Azzal mindenki gyanútlanul, szívesen tárgyal, s észre sem veszi fölényes szerepében, hogy már a bőre le van nyúzva.”