Látszólag van drámai feszültség és konfliktus, de egyre több jel utal arra, hogy a lapokat előre leosztották.

Elkészült az ellenzéki előválasztás menetrendje. A jelenlegi tervek szerint július 26-tól jelezhetik indulásukat a jelöltek. Szeptember közepén az első, október elején pedig a második fordulót tartanák. Közben megjelentek az első repedések is, ugyanis benne van a pakliban, hogy a Momentum nem vesz részt az előválasztáson, ha a voksolás nem lesz online formában is megtartva – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója elmondta: Ami itt zajlik az a Barátok közt politikai különkiadása. Látszólag van drámai feszültség és konfliktus, de egyre több jel utal arra, hogy a lapokat előre leosztották.

Több párt is bejelentette, hogy több választókerületben nem indítanak jelöltet, ami azt jelenti, hogy a pártok egymás között felosztották a helyeket. Létre fog jönni az ellenzéki összefogás és Gyurcsány Ferenc neve is ott lesz a listán. A Momentum fenyegetőzése is csak a forgatókönyv része, meg fog születni a kompromisszum az online szavazásról.

Az ellenzéki oldalon azt hitetik el a saját politikusaikkal, hogy ők győzni fognak, ami számos pozíciót jelenthet, ezért sokan lemondhatnak a képviselőjelöltségről.

Személyi viták és pozícióharcok léteznek, ebbe tartozik a szocialista Tóth Csaba és Hadházy Ákos csörtéje is, amely hónapok óta zajlik, de minden valószínűség szerint ez is kompromisszummal fog zárulni.

Forrás: M1 / hirado.hu

Címlapfotó: Karácsony Gergely és Dobrev Klára. Fotó: MTI/Kovács Tamás