Ellehetetlenítheti a hódmezővásárhelyi kórház uniós támogatással megvalósuló fejlesztését az önkormányzat által kért közterület-használati díj – jelentette ki az intézmény főigazgatója pénteken az alföldi városban.

Kallai Árpád egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, az önkormányzat által kért – az építési költségek csaknem 10 százalékát kitevő – közterület-használati díj nem áll rendelkezésre a projekt költségvetésében, és nem gazdálkodható ki a kórház büdzséjéből sem.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki véleményező ülésén Horváth Zoltán (Fidesz–KDNP) képviselő kérte, hogy a polgármesteri hivatal engedje el azt a 136 millió forintos díjat, amelyet a kórház bővítésén dolgozó vállalkozásnak kellene fizetnie egy kisebb, a kórház melletti közterület használatáért az építkezés idejére.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) polgármester azt mondta, hogy a projektre megvan a fedezet, beleértve a közterület-használatért járó díjat is, amelynek olyan funkciója is van, hogy anyagilag érdekeltté tegye a vállalkozásokat abban, minél kevésbé zavarják a város közlekedését.

Kallai Árpád főigazgató kijelentette, hogy az önkormányzat által kért összeg a hódmezővásárhelyi kórház teljes éves gyógyszerkeretének vagy normál időszakban a páciensek egyévnyi élelmezési költségének felel meg. Hozzátette, hogy

a fejlesztés előkészítésén éveket dolgoztak, és minden fillérnek helye van a beruházás során.

A főigazgató példa nélkülinek nevezte, hogy olyan időszakban, amikor a kórház dolgozói a világjárvány idején erejüket megfeszítve küzdenek a betegek életéért, egy önkormányzat „azon töri a fejét”, miként tudja ellehetetleníteni az intézményt.

A főigazgató bízik abban, hogy az önkormányzat eltekint „ettől a sarctól”, és nem töri derékba a beruházást.

Forrás: 888.hu

Kiemelt kép: makohirado.hu