A református templomok május 2-i nyitását kéri a gyülekezetektől a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa.

Az elnökségi tanács szerdai határozatában a „javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel” kéri a templomok május 2-i nyitását az egyház valamennyi gyülekezetétől. „Hosszú ideje vagyunk bezárva, sokan várjuk már azt a pillanatot, amikor ismét találkozhatunk közösségeinkben” – fogalmaztak.

Ugyanakkor felhívják az egyháztagok figyelmét arra, hogy a „járvány továbbra is velünk van”.

Az elnökségi tanács azt kéri, hogy a nyitást „józanul, megfontoltan, valamennyi járványügyi intézkedést szigorúan betartva” és fokozatosan hajtsák végre.

Arra is figyelmeztetnek, hogy a hosszú gyülekezeti éneklés növeli a fertőzés kockázatát.

A református templomokban március 8. óta szünetelnek a nyilvános istentiszteletek a koronavírus-járvány miatt.

MTI