Emlékezhetünk rá: februárban brutális mennyiségű szemét érkezett a Felső-Tiszára Ukrajnából és Romániából, a Tiszán, a Szamoson és a Krasznán keresztül.

Már nem is először, hiszen 2004 óta ez minden évben megismétlődik és az NNI számításai szerint eddig mintegy 2 milliárd forint kárt okozott. Sajnos, a magyar kormány visszatérő tiltakozásai ellenére, a szemetet küldő országokkal azóta sem sikerült dűlőre jutni.

De nemcsak külföldről érkezik szemét, hanem hazánkban is egyre több az illegális hulladéklerakás. Éppen ezért a kormány fokozott figyelmet fordít az illegális szemétlerakók felszámolására. Ezért írták ki a Tisztítsuk meg az országot! pályázatot, amelynek keretében cégek, egyházi vagy civil szervezetek, és önkormányzatok pályázhattak támogatásra, amellyel megtisztítanak egy-egy területet a hulladéktól, vagy a további illegális szemetelés megakadályozására alkalmas rendszert építenek ki. 

Az idén összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatással teheti tisztábbá az ország egy-egy szegletét, előzheti meg a további illegális hulladéklerakást a „Tisztítsuk meg az országot!” pályázat eddigi 285 nyertese – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.  Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hulladékradar mobilalkalmazás használatával bárki könnyen hozzájárulhat a szeméthegyek felszámolásához.

„Nem hagyhatjuk, hogy szeméthegyek lepjék el az országot. Köszönjük azoknak a munkáját, akik akár ennek a pályázatnak keretében, akár más formában részt vesznek az illegális hulladéklerakók felszámolásáért folytatott küzdelemben” – mondta és hozzátette, hogy sajnos vannak, akik egyáltalán nem viselkednek felelősen. „Miközben rengeteg ember és a kormány is a tiszta Magyarországért
dolgozik, Karácsony Gergely főpolgármester leszerelteti a budapesti utcai szemetesek mintegy negyedét.”

A Demokrata cikke nyomán