Egy szakápoló megdöbbentő vallomása alapján rekonstruálta a Mandiner hetilap munkatársa a covid intenzív osztályok világát, a betegek és az egészségügyi dolgozók megpróbáltatásait.

Joó István hetilapban megjelent írása az újság portálján is megtalálható. Ebből idézünk néhány megdöbbentő sort, hiszen el sem tudjuk képzelni, hogyan telnek a napok, milyen áldozatokat hoznak a szakápolók, köztük egy szép és kedves arcú harmincas hölgy.

Egy szabadnap után három nap irdatlan munka. Ma is kétszer négy órát lesz a vörösben. Közte ugyanitt leveti majd – meghatározott sorrendben – a már veszélyes hulladéknak számító öltözetet, s a csuromvizes melltartó és bugyi is cserélve lesz, hogy a zöld zónában két órát pihenhessen.
Vannak időszakok, amikor tíz ápolt jut rá, per pillanat négy-öt, de ez még mindig nagyon sok. Nézzük, mi mindent csinál. A leköszönő kollégától átveszi a betegeket. Meghallgatja a rájuk vonatkozó általánosan fontos dolgokat.

Miután megnézte a betegdokumentációt papíron, számítógépen, ellenőrzi a létfenntartáshoz szükséges nyolc-tíz gyógyszeres pumpát, amely ott van minden beteg mellett, nincs-e valamelyik kifogyóban. Aztán az összes beültetett ki- és bemeneteli csövet is ellenőrzi, nem mozdultak-e el a helyükből, mi a helyzet a hozamukkal, az átjárhatóságukkal. Az észlelésekből le kell vonnia a következtetéseket, szükséges-e változtatni a terápián. A vizelet függvényében folyadékot pótolni, vagy ellenkezőleg, vízhajtót adni. A táplálást annak ismeretében kell módosítani, mi ürül vissza a gyomorszondán. Ebből eldönthető, kell-e bővíteni rajta vagy épp minimálisra venni, s közben az infúziók sem állnak le.

Aztán nem maradhat el a szem-, a száj- és a gáttoalett… A szemtoalettről is ki tudja, mi fán terem, ha nem egészségügyi. Pedig az altatásba, mesterséges kómába helyezett, lélegeztetett betegnek két-három óra múlva egészen összeragad a szeme, tisztán kell hát tartani.

Szóval másodpercnyi ideje sincs egy covid intenzíves nővérnek. A beteget pozícionálni kell, minél többet erre-arra forgatni, hiszen a tüdeje akkor javulhat, ha nem csak a hátán fekszik.

A Mandinerben megjelent írást itt olvashatják.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán