Amint azt korábban megírtuk a Hertha kirúgta kapusedzőjét Petry Zsoltot a sportembernek a Magyar Nemzetben megjelent interjúja miatt.

Sajtóinformáció szerint Király Gábor is esélyes volt arra, hogy a kedden menesztett Petry Zsolt utódja legyen a Hertha BSC labdarúgócsapatának kapusedzői posztján, a Bundesliga mostani idényéből hátralévő hét mérkőzésre. Király Gábor azonban visszautasította a felkérést. A Bild értesülését a berlini klub akkor nem kommentálta. Később Király a Nemzeti Sport Online-nak megerősítette, hogy megkeresték a német fővárosból, ő azonban nem vállalta a feladatot.

Petry Zsolt esete óriási vihart kavart a konzervatív véleményformálók körében. Teljes egészében kimutatható az a kétszínű magatartás, melyet a kötelező PC jelent Németországban és máshol is nyugaton. Miközben a Facebookon megjelent a szivárványcsaládokat éltető bejegyzése kapcsán Gulácsi Pétert semmilyen egzisztenciális vagy más retorzió nem érte, (pedig vélhetően ő sem egyeztetett főnökeivel), sőt elismerést váltott ki liberális körökben, addig a részben őt bíráló, ellenkező előjelű interjúért mennie kellett Petrynek. Az ő szavaival élve: „Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van”. Érdekes, hogy egyelőre Darday Pál és klubtársai sem szólaltak fel a védelmében. Tudjuk, ez esetben hallgatni arany! Petry pedig bocsánatot kért mindenkitől, akit megbántott véleményével. De fenntartja!

Bayer Zsolt petíciót indított a védelmében, melyet már több újságíró is aláírt. Ennek egyik legfontosabb üzenete: „Németország előszeretettel tetszeleg a demokrácia, a sajtó- és véleményszabadság őrének pózában, és oktat ki bennünket demokráciából, sajtó- és véleményszabadságból. Mi, magyar újságírók a demokrácia, a sajtó- és véleményszabadság elkötelezett hívei vagyunk. Éppen ezért állunk ki ezen alapértékek mellett, a normalitás mellett, tiltakozunk a Hertha BSC igazolhatatlan és aljas eljárása ellen, és teljes támogatásunkról biztosítjuk Petry Zsoltot!” – olvasható a petíció szövegében. A petícióhoz minden jó érzésű ember csatlakozását várják a szervezők.

Forrás: mandiner.hu, és itt