Megrongálták a Margit hídon található, kőből készült Szent Korona-másolatok egyikét – jelezte a vasárnap.hu-nak az egyik olvasója.

A tájékoztató levélben azt állította, hogy április 3-án, azaz nagyszombat este tűnt fel neki, hogy valaki megrongálta a magyarság és a kereszténység szempontjából is rendkívül fontos jelképet. – írta meg a vasárnap.hu.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt a tájékoztatást adta a lapnak, hogy az V. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2021. március 27. napon az esti órákban letörte a Margit hídon található Szent Korona kőkeresztjét.

Mivel a bűncselekmény helyszínét figyelik térfigyelő kamerák, az elkövető megtalálására jók a rendőrség esélyei.

A mostani eset sajnos nem példa nélküli, a Margit híd 2011-es felújítása óta többször is megrongálták a híd műemlékeit, a kőkeresztek letörése pedig már-már rendszeresnek nevezhető. Legutóbb tavaly novemberben történt hasonló eset, akkor egy fiatal pár tört le két keresztet.

(Kép forrása: vasárnap.hu)