Ismert román újságírók és román nyelvű hírportálok fejezték ki tiszteletüket a csíkszeredai hívek előtt a húsvétvasárnapi ételszentelésen tanúsított rendért és fegyelemért. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter mellett Lucian Bode belügyminiszter is példamutatónak tartja a csíkszeredaiak fegyelmezettségét.

Hit és civilizáció – ezekkel a címszavakkal indítja a csíkszeredai ételszentelésről szóló tudósítását a Libertatea, kiemelve, hogy az összegyűlt hívek milyen fegyelmezetten sorakoztak fel a húsvétvasárnapi eseményen. Beszámoltak a járványhelyzet miatt kibővített helyszínről, emberek ezreiről, idéztek Darvas-Kozma József plébánostól, és a tudósítás végén még azt is hozzátették, hogy a liturgia végén felcsendült a magyar, illetve a székely himnusz, sőt a hívek egy része székely és magyar szimbólumokkal díszítette fel a kosarakat.

Respekt! – kezdődik tömören Știri de Cluj beszámolója, amelyben a Székelyhontól átvett fotókkal mutatják meg olvasóiknak a „példás rendet”. Nem tudják ugyanakkor elhallgatni, hogy kíváncsian várják, milyen lesz május másodikán az ortodox húsvét.

Szintén képgalériával „sokkol” a G4Media portál, megmutatva, hogy miként tartják be a járványügyi távolságot Csíkszeredában a hívek húsvét vasárnapján, párhuzamba állítva azzal a ténnyel, hogy Hargita megyében országosan az egyik legalacsonyabb a fertőzöttségi arány.

Hivatkoznak Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterre, akit a cikk szerzője szerint „lenyűgözött” a Csíkszeredában látott ételszentelés, amiért ki is osztotta a csíkiaknak járó gratulációt egy vasárnapi sajtókonferencián.

Az egészségügyi tárcavezető gratulált a szervezőknek és a résztvevőknek és elmondta: meghatották „a csíkszeredai képek, a húsvétot ünneplő hívekkel, akik egyben a felelősségtudatukat és szolidaritásukat is kinyilvánították.”

Lucian Bode belügyminiszter Korodi Attila polgármesternek gratulált, szerinte Csíkszereda közössége olyan mércét állított az ország elé „ami ezekben a nehéz időben kivételes és bizakodást adó!” A polgármesteri hivatal idén nemcsak a közigazgatási palota előtti téren, hanem a tér mellett elhaladó sugárúton is lehetővé tette az ételszentelést. Így a családok a járvány miatt megkövetelt távolság betartásával sorakozhattak fel, és várhatták, hogy húsvéti ételeiket megszenteljék a liturgiát végző papok.

Ismert újságírók sem mentek el szó nélkül a járványidőben megszervezett legnagyobb Kárpát-medencei hagyományos ételszentelés mellett.

Sorin Ioniță Facebook-bejegyzésében „székely testvéreinknek” nevezte a húsvéti eseményre egybegyűlteket. „Extra-ordi-nar/Csodálatos” – összegzett. Lucian Mîndruță lényegre törően Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának fotójához annyit írt, hogy „húsvét renddel és fegyelemmel” – nem mellékesen ezer éve, ugyanott.

Forrás: Maszol, marosvasarhelyiradio.ro, szekelyfold.ma, szekelyhon.ro

Címlapfotó: Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda fõterén 2021. április 4-én. A hagyomány szerint a katolikus hívõk a húsvéti sonkára, kalácsra, tojásra és a borra kérnek áldást.
MTI/Veres Nándor