A kétkulacsos baloldali járványpolitika újabb bizonyítéka: Gyurcsányék nagy dérrel-dúrral elindított petíciója, amellyel a keleti vakcinák alkalmazása ellen hergeltek, hirtelen eltűnt a párt honlapjáról… Ezek tényleg még mindig azt hiszik, hogy meghamisíthatják a múltat?! – írja a 888.hu.

Ugye mindenki emlékszik?

A Gyurcsány-párt ezt az évet is azzal kezdte, hogy igyekezett keresztbetenni a járványügyi védekezésnek azzal, hogy a keleti vakcinák ellen hergelt: ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség:

„Mi, európai magyarok követeljük, a kormány tegye lehetővé, hogy az emberek eldönthessék, milyen készítményben bíznak meg. A 133 bátor ember pedig nyugodtan adassa be magának az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett, ellenőrizetlen kínai vakcinát, ha annyira bíznak benne” – jelentette ki politikusuk, Arató Gergely.

Minderről Varga Zoltán, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője beszélt penetráns módon a Facebookon közzétett videójában január 16-án.

Komáromi Zoltán, a DK „egészségpolitikusa” szintén emberkísérletnek nevezte az orosz vakcinák használatát, Vadai Ágnes pedig Szlávik János infektológus szakorvost támadta.

Később petíciót is indítottak a kínai vakcina ellen, amelyben azt írták: „vérlázító, hogy miután a kínai vakcinát sem a magyar hatóságok, sem az Európai Unió nem engedélyezte, Orbánék azt egy rendelettel akarják ráerőltetni a magyarokra!

A kínai vakcinát be kell tiltani. Írd alá a petíciónkat.”

A baloldalt is megosztotta az oltásellenes kampány

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a védőoltás az egyedüli út a koronavírus-járvány legyőzéséhez, és a baloldal által támadott keleti vakcinák nélkül sehol nem tartanánk a védekezéssel, aminek tragikus következményei lettek volna.

Az ellenzéki vezetők is felismerték, hogy az oltásellenes kampányukkal még saját szavazóik körében sem arathatnak sikert, egyre zavarodottabb lett a baloldali halálkampány, ami odáig vezetett, hogy a DK például hétfőn mindenhonnan eltávolította a kínai Sinopharm-oltóanyag elleni petícióját, Gyurcsány Ferenc pedig aznap azt írta: az oltást tartják a Covid–19 legyőzése egyetlen módjának.

A Magyar Nemzet szerint a hirtelen fordulat hitelessége azért is kérdéses, mert Gyurcsányék még néhány napja sem vették figyelembe, hogy életek kerülhettek veszélybe, amennyiben hallgattak a baloldal keleti vakcinákat lejárató kampányára.

Forrás: 2022plusz, 888.hu, Mandiner, Magyar Nemzet

Kiemelt kép: 888.hu