Hosszabbít a kormány

Hosszabbít a kormány

Több gazdaságvédelmi intézkedést is megnyújtott egy hónappal a kormány – derül ki a Magyar Közlöny friss számából.

Eszerint például a munkaadóknak – 2020 novembere, decembere, valamint 2021 januárja, februárja és márciusa után – áprilisban sem kell szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást fizetniük a munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozóik után. A katások is mentesülnek az adófizetés alól, az áprilisi tételes adót nem kell leróniuk.

Az érintett ágazatok felsorolásán nem változtatott az új jogszabály: azt a vállalkozást, amelyet eddig kedvezmény illetett meg, áprilisban is élhet a lehetőséggel. Emellett egy hónappal hosszabb ideig jár az ingyenes internet is.

A köznevelésben és a szakképzésben, nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban részt vevőket megillető ingyenesség így már ötször 30 napra szól. Az ingyenesség – ahogy a jogszabály fogalmaz – az alapfokú nevelés-oktatást végző köznevelési intézménnyel fennálló jogviszonyra tekintettel is igénybe vehető, mégpedig kétszer 30 napra, tehát áprilisra is.

Számos ágazatban egy hónappal megnyújtották azt az időszakot, amikor az állami, önkormányzati helyiségek bérlésekor nem kell bérleti díjat fizetni. Március után áprilisban sem kell díjat fizetni egyes ipari, kereskedelmi vállalkozásoknak.

Közelgő események

Támogatónk

Archívum

További oldalak

magyarnemzet.hu     origo.hu
magyarhirlap.hu        888.hu
pestisracok.hu            mandiner.hu
vasarnap.hu                demokrata.hu

Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET)

Professzorok Batthyány Köre

KonVerzió blog