A gyulai Kálvária-dombon épült fel az a stációsor, melynek alkotója, Kiss József Kós Károly-díjas nyugalmazott vezető tervező. A keresztutak és járványok történetéről szóló írásának rövid részletével készülünk Nagypéntekre, a Megváltó halálának gyásznapjára.

A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. 2021-ben nagyböjti üzenetének témája: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe…” (Mt 20,18).

Ferenc pápa minap jelentette be azt is, hogy a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra eljön a magyarokhoz. Várjuk újra, mert újra jön hozzánk, ahogyan oly szépen mondta; nem ismeretlenül, mert már találkozott velünk Erdélyben…

…Mivel Jézus Keresztútját sokan nem kereshették fel Jeruzsálemben, ezért a Szentszék mintegy megjelenítve a jeruzsálemi keresztáldozat helyét, engedélyezte a kálváriák építését. A kálváriák jellegzetes barokk építmények, az idők folyamán kiformálódott 14 állomással, stációval. Krisztus feltámadása a hivatalos keresztútnak nem része. Húsvétkor a föltámadt Krisztus szobrát a templomból kihozva, baldachin alatt hordozzák tömegek által kísérve, általában a nagymise kertében rendezett körmeneten…

…(a gyulai Kálvária stációi közül Krisztus) …először Szent Anyjával találkozik, majd Cirenei Simon segít vinni a keresztjét, majd Veronika nyújt kendőt Jézusnak, és Jézus szól a síró asszonyoknak. Ezeket a stáció oszlopokat szorosabban, egymáshoz közelebb helyeztem el, ezzel azt is kifejezhettem, hogy még érinthető közelségben van Jézus. Ettől a helytől a kápolnáig egyre távolodnak a stációoszlopok, és végül is elérkezünk a dombtetőn szoborcsoporthoz, ahol a megfeszített Jézussal, a Keresztfa mellett ott a Szűzanya, ahogy a himnusszal énekeljük:” Stabat Mater dolorosa… Állt a fájdalommal terhes Anya”…

…Várjuk a Keresztúti Körmenetet, majd a Feltámadás Ünnepét – még online. Várjuk mindennapjaink megszokott ünnepeit, miközben emlékezünk, és gondolunk, imával és megbecsüléssel járványokra, országépítőkre, gyógyulásokra és a gyógyítókra.

Érdemes megnézni azt a 3D-s körpanorámát is, amely a város honlapjáról is elérhető.

A teljes írás itt olvasható: Gyula Kálvária- dombi húsvétváró 2021 Kiss József