Szijjártó Péter Brüsszelben, a külügyminiszterek egynapos ülésén közölte, az Európai Unió 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni állammal kötött Cotonoui partnerségi megállapodása migrációs megállapodássá vált, amivel az EU tovább akarja növelni a migrációs nyomást az EU tagországokra. A megállapodás teljesen figyelmen hagyja az új valóságot, amely szerint Európában emberek milliói veszítették el az állásukat.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság úgy kívánja aláírni a szöveget, hogy annak életbelépéséhez ne legyen szükség tagállami ratifikációra. Magyarország ezt nem fogja engedni, minden létező eszközzel fel fog lépni ellene. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy “a koronavírus-járvány árnyékában újabb roham induljon Brüsszelben a migráció felpörgetése érdekében”.

“Ragaszkodunk ahhoz, hogy nemzeti parlamentünknek legyen lehetősége eldönteni, hogy akarunk-e alkalmazni egy migrációpárti dokumentumot” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

A külügyi tanácsnak az ENSZ emberi jogi főbiztosával folytatott párbeszédével összefüggésben azt mondta, Magyarország rendkívül fontosnak tartja az emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. Észrevehető, hogy a kisebbségi jogokat az elmúlt időszakban diszkriminatívan kezdték alkalmazni a nemzetközi politikai közéletben. A vallási, a nemzetiségi jogokat más típusú kisebbségi jogokkal szemben megpróbálják elfelejteni. A világ számos pontján súlyosan megsértik a nemzetiségek jogait. Ilyen Ukrajna, ahol szisztematikusan zajlik a magyar nemzeti kisebbség jogainak megsértése – emelte ki a miniszter.

“Elvárjuk az ENSZ-től és az Európai Uniótól egyaránt, hogy ebben a kérdésben legalább olyan hangos legyen, mint az ezer kilométerekre történő vélt, vagy valós emberijog-sértések miatt. Elvárjuk, hogy a nemzeti kisebbségek jogait legalább annyira viseljék szívükön, mint ahogy szívükön viselik a más típusú kisebbségi jogokat” – fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy noha a keresztény közösség a leginkább üldözött vallási közösség a világon, ez alig jelenik meg nemzetközi dokumentumokban. Magyarország azt szeretné, ha ennek a diszkriminatív folyamatnak vége szakadna – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.