Ahogy az már szinte minden országgyűlési ülésnapon megtörténik, az ellenzéki képviselők újra és újra a kormányt támadják a járvánnyal kapcsolatos lépései miatt.

Ezúttal napirend előtti felszólalásában Tordai Bence sorolta a már unalomig ismert és mindannyiszor megcáfolt vádakat. Azt állította, hogy az elmúlt egy hét adatai szerint Magyarország világelső a covid okozta halálozások számában. A Párbeszéd politikusa szerint mindezért a kormány a felelős, szerinte az elmúlt 11 évben több ezer milliárd forintot nem tett be az egészségügybe. Az ellenzéki képviselő felszólalásában tökéletesen alkalmatlannak nevezte Kásler Miklóst, az Emmi vezetőjét.

Tordai Bence szerint Orbán Viktor késlekedett az intézkedésekkel, ezen kívül a miniszterelnök úgy gondolta, ha jönnek a vakcinák, akkor nincs szükség érdemi lépésekre.

A kormány nevében Dömötör Csaba válaszolt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte, azt látni, hogy vadásszák azokat a nemzetközi statisztikákat, amelyekről azt állíthatják, hogy Magyarország a legrosszabbul teljesít.

„Ezzel nem minket sértenek, hanem azokat az egészségügyi dolgozókat, akik egy éve a frontvonalban küzdenek, az pedig egészen méltatlan, hogy egy olyan egészségügyi szakembert sérteget hétről hétre, akinek több évtizedes gyógyítási tapasztalat van a háta mögött és több emberéletet mentett meg egymaga, mint az önök frakciói” – emelte ki Dömötör Csaba.

A politikus kulcsfontosságúnak nevezte az oltási programot, eddig több mint 1,5 millió ember kapta meg az oltást. Emlékeztetett, ha a kormány megfogadta volna az ellenzék tanácsait, akkor most több százezerrel kevesebb beoltott lenne Magyarországon. Javasolta, ha valamit szeretnének tenni a járvány ellen, keressék fel brüsszeli barátaikat, de most ne az országot jelentsék fel, hanem gyakoroljanak nyomást rájuk, hogy legalább azok a szállítmányok érkezzenek meg időben, amelyekre leszerződtek, a kieső mennyiséget a kormány majd beszerzi más forrásból.

Meglehetős képmutatásnak nevezte, hogy az ellenzék az egészségügyi vezetést hibáztatja, holott az ellenzék néhány hete még nyitást követelt, így biztosan többen haltak volna meg. Dömötör Csaba szerint az ellenzéknek csak a választási kampányon jár az esze, ezért is hagy figyelmen kívül szakmai, méltányossági és emberi megfontolást és ezért „támad csípőből” mindent, amit a kormány csinál.