Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ismét az uniós támogatások felfüggesztésével fenyegette meg Magyarországot és Lengyelországot. A Bloombergnek adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy reményei szerint az idei évben, még a jövő évi magyar parlamenti választás előtt eredménye lehet a jogállamisági eljárásnak. A nemzetközi hírügynökség (reménykedve) megjegyezte, hogy a pénzügyi büntetések befolyásolhatják a jobboldali kormány újraválasztási esélyeit.
„Az Európai Unió még az idén megkezdheti a jogállamisági elv megszegőinek megbüntetését egy új szankciós eszközzel, aminek következtében az érintettek több milliárd eurót veszíthetnek” – nyilatkozta Vera Jourová és egy olyan kiskapus megoldást vázolt, ami szerinte lehetővé tenné a mainstreammel szembemenő tagállamok, nevezetesen Magyarország és Lengyelország megbüntetését. „Az egyik lehetőség, hogy még a folyósítás előtt befagyasztjuk az 1,8 billió eurós keretet” – vázolta Jourová, aki leszögezte, hogy a bizottság elszánt a renitens ország szankcionálásban, ő maga pedig segítséget nyújt a koncepció kidolgozásában.
A dolog érdekessége, hogy tavaly decemberben az európai uniós állam- és kormányfők a hétéves költségvetés vitáján jóváhagyták, hogy a brüsszeli pénzek lehívását nem lehet homályos politikai és ideológiai (gender, bevándorlás, stb.) feltételekhez kötni. Mint ismert, az egyezség értelmében az Európai Unió költségvetése 1074 milliárd euró lesz a 2021-2027 közötti időszakban, és emellett egy 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alapról is döntöttek a tagállamok.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Világgazdaság megkeresésére úgy fogalmazott, hogy Jaurovának „Soros György hű szövetségesének úgy tűnik, hétről hétre bizonyítania kell a magyarok iránt táplált gyűlöletét, amivel megsérti Magyarországot és a magyar embereket is.” Brüsszelnek inkább az elhibázott vakcinabeszerzésekkel kellene foglalkoznia.

Varga Judit Magyarország igazságügyi minisztere azt írta facebook-bejegyzésében, hogy Vera Jourová kifejezte konkrét elvárásait az Európai Unió Bíróságával szemben és nyáron már döntést vár a testülettől a kondicionalitás-kereset kapcsán.

„Sosem gondoltam volna – írja -, hogy Jourová gyűlölete Magyarországgal és Lengyelországgal szemben odáig fajul, hogy politikai nyomást helyezzen az EU Bíróságára, quasi utasítva a luxembourgi testületet a döntés meghozatalára. Arra kérjük a balliberális politikusokat, hogy fejezzék be azon országok zsarolását, akik a baloldali fősodorral szemben ma is a hagyományos értékek mellett állnak ki. Individuum helyett közösség, multikulturalizmus helyett önálló nemzetállamok, több százféle gender helyett hagyományos férfi-női szerepek. Ezek olyan értékek, amelyeket Brüsszelben jogállamisági zsarolással és szankciókkal akarnak elpusztítani.”- írta a miniszter.
Fotó: Csudai Sándor – Origo