A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett.

Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Győrben számolt be a sikerről. AS győri eseményen a miniszter versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.

A tárcavezető hozzátette, hogy az export ismét 100 milliárd euró fölé ment, amellyel a világon a 34. legjobb teljesítményt nyújtotta Magyarország úgy, hogy lakosságszám tekintetében csak a 94. helyen áll.

Elmondta, hogy a mintegy hetven embert foglalkoztató, szerszámokat és alkatrészeket gyártó Pannon Tools Kft. 125 millió forintos kapacitásnövelő beruházását a kormány 41 millió forinttal támogatja. Kitért arra is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 63 vállalat 45 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, amellyel 14 500 ember munkahelyét védik meg.

Bővebben erről itt olvashatnak.