Mint azt véleménycikkünkben már említettük, a Mi Hazánk március 15.-ére felvonulást hirdetett, ugyanis – szerintük – a koronavírus-járvány miatt bevezetett újabb korlátozó intézkedésekre nincs szükség. Már csak azért sem – állítják -, mert jól halad az oltási program, azaz már elég sokan tartoznak a részben vagy egészen védettek közé. A felvonulás pedig bizonyos feltételek mellett nem tilos, csak maszkot kell viselni és betartani a másfél méteres távolságtartási szabályt.

Ezekkel az állításokkal azért van néhány picinyke probléma. Az egyik az, hogy a naponta megjelenő járványügyi adatok nem éppen csökkenésről tanúskodnak, tehát az immunitás még közel sem érint annyi embert, hogy azt mondhassuk, javul a helyzet. Az “angol” vírusváltozat pedig sokszorta fertőzőbb és komolyabb megbetegedést okozhat, mint az első hullám idején tette a koronavírus.

A másik gond, hogy még “bizonyos feltételek” mellett sem megengedett a vonulás. Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalos közleményben is megerősítette:

“Aki a jelenlegi járványhelyzet alatt gyűlésen vesz részt, nemcsak jogszabályt sért, de komoly veszélynek teszi ki magát és hozzátartozóit. A március 15-ei jogellenes gyűlés szervezője félrevezető állításokat tartalmazó videót tett közzé. Itt a hivatalos álláspont:

A Budapesten március 15-ére meghirdetett jogellenes gyűlés szervezője videót tett közzé, melyben félrevezető állításokat fogalmaz meg. Szerinte bizonyos feltételek mellett nem jogsértő a részvétel. Az igazság ezzel szemben az, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. Akkor is, ha a résztvevők maszkot viselnek, és egymástól távolságot tartanak.

Szükség esetén a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok által biztosított keretek között fog szankciókat alkalmazni. A jogellenes gyűlésen résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet.”

Tehát sem a helyzet, sem a tények nem teszik lehetővé a felvonulás megtartását. Nem beszélve a józan ész diktálta óvatosságról.

Különösen furcsa, hogy Toroczkai László videóban ígérte meg a tüntetőknek: azoknak, akiket megbírságolnak, és a bíróság ezt a büntetést helyben hagyja, kifizetik majd a bírságot.

Szegj szabályt nyugodtan? Ezzel valahogy nem tudunk egyetérteni..