Megáll az ész! Ezt lehet? – kérdeztük tegnapi írásunkban, amikor kiderült, hogy miközben a koronavírus minden eddiginél gyorsabban fertőz Magyarországon is, a Fővárosi Önkormányzat bulizni hívja a budapestieket. A Budapest Portálon ugyanis olvasható volt az a meghívó, mely szerint a főváros megtartja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára tervezett programjait. A csütörtöki közleményben még az állt, hogy plakátkiállítással, telefonos kincskereső játékkal és nosztalgiavillamossal várják az érdeklődőket március 13–15. között. Úgy volt, hogy a Lánchidat lezárják a háromnapos hétvégére az autósforgalom elől és csak gyalogosan lehet majd használni, ami egyúttal “búcsúra” is lehetőséget ad, mert március 17-től a felújítás végéig nem lehet majd átsétálni a hídon. Pikáns ötlet volt (?) az is, hogy a BKK járatain az SZFE diákjai olvasnak fel az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődő idézeteket Arany Jánostól és
Széchenyi Istvántól.

Hogy ez utóbbiról is lemond-e Karácsony Gergely, vagy csak későbbre tartogatja, ma még nem tudni, mindenesetre az ötletet hatalmas felháborodás követte. Csak azért nem idézünk a neten megjelent hozzászólásokból, mert a jelzők nagy részét nem bírná el a virtuális nyomdafesték

A főpolgármester maga is beláthatta volna, hogy ez a terv megbukott, de ő nem az az ember. A Budapest Portálon ugyanis az Országos Operatív Törzs vezetőjének felvetésére hivatkozva közölték, hogy a hosszú hétvégén elmarad a pesti alsó rakpart és a Lánchíd megnyitása. Pedig ők csak jó akartak, hiszen “a főváros csak növelni kívánta az igénybe vehető közterületek számát azzal, hogy megnyitja a gyalogos és a kerékpáros forgalom előtt a pesti alsó rakpartot” – fogalmazta meg a Sajtókapcsolati csoport.

Majd így folytatják: “Ennek jegyében, Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésének megfelelően, a pesti alsó rakpart és a Lánchíd megnyitása a gyalogosok és a kerékpárosok számára elmarad, azon továbbra is csak az autósforgalom közlekedhet. A rakpart és a Lánchíd megnyitásához illeszkedő, a járvány elleni védekezés szempontjainak is megfelelő programelemeket a Fővárosi Önkormányzat részben online formában, részben későbbi időpontban valósítja meg.”