Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy 2021.február 26-án elhunyt harcostársunk, dr. Bencze Izabella.

A CÖF-CÖKA alapító tagjaként fáradhatatlanul küzdött a közjóért. Minden tettét a hit és a hazaszeretet vezérelte. Ennek köszönhette, hogy nincs olyan szellemi honvédő a hazában, aki a nevét ne ismerné.

A szovjet csapatkivonás gazdasági háttértárgyalásainak vezető jogásza volt. Feltárta a magyarországi rablóprivatizáció körülményeit. Székelyföld villámcsapástól megsemmisült atyhai templomának újjáépítését szervezve is szolgálta Isten országát.

Már súlyos beteg volt, amikor megírta gyűjteményes, visszaemlékező kötetét Időkapszulák címen, összefoglalva a rendszerváltás eseményeit.

Publicisztikáit emberek tízezrei várták és olvasták. Szavait, mondatait, amelyekkel mindenkor az Isten, a haza és a szeretet parancsának követésére hívta a magyarságot, megőrizzük.

a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma nevében

Csizmadia László

Fricz Tamás

Heizler Norbert

 

Emlékezzünk
https://youtu.be/qc76UoivMRM